TALAN - 6 - Vérben az igazság

Hangosan zokogott.

Fogalma nem volt meddig volt ebben az állapotban.

A könnyeitől vakon tapogatta ki a karambitot, de elhatározása pillanatról pillanatra elhagyta. Egyre erőtlenebbül markolta a fegyvert, majd hagyta kicsúszni a kezéből.

„Tapasztalatlan tacskó vagy!”

„taknyos!” – visszhangoztak a fejében a nőstényvámpír szavai.

Mikor végre valamelyest összeszedte magát, felhívta Bardwellt.

– Végeztem – mondta kurtán.

– Rendben. Menj onnan! A többit intézem én.

Talan nem akart többet hallani, el sem köszönt, csak rezzenéstelen arccal kinyomta a telefont.

Agyalt - mint mindig -, ahogy érzéketlen kifejezéssel masírozott haza, s közben pakolgatta össze gondolatai puzzle darabkáit:

Haley anyja vámpír! Haley azt mondta, hogy ő csak besikerült… Egy vámpírnak egyáltalán lehet gyereke? Valahol azt olvastam, hogy nem! Haley akkor egy vámpír? Vagy egy vámpír félvér? Létezhet olyan? Nem úgy tűnik, mintha tudna róla… Meg fog halni! Ittam belőle! Még mindig ott van rajta a harapásom nyoma! – Már a gondolatra is elnehezült a mellkasa.

Én okoztam! Én a tapasztalatlan tacskó! Szart se tudok magamról! Szart se tudok semmiről! – elöntötte a dühös önvád.

Gyűlölte magát, azért, ami és azért is, hogy még végezni se volt képes magával. Gyávának tartotta magát. Tehetetlen dühös gondolattal és indulattal szedte kettesével a lépcsőfokokat fel a lakása ajtajáig. Ott megtorpant.

Hogy álljak most elé? Hogy nézzek a szemébe? Megöltem az anyját! Istenem mit tettem? Egész éjszaka dugtam aztán megöltem az anyját! – Csak állt az ajtóban, nem volt ereje benyitni. Hagyta testét a préselt pozdorjalapnak dőlni, homlokát a pattogzó festésnek nyomta. Némán sírt, izmos vállát rázta a zokogás.

Lassan összeszedte magát és benyitott a lakásba. Óvatos léptekkel ment a szobáig, ahol Haley még aludt. Nyakáról lebontódott a vérmaszatos kendő. A seb tagadhatatlanul csúnya és aggasztó látványt nyújtott. A kamaszlány ruhái hanyag kupacban voltak az ágy mellett. Helyettük Talan egyik atlétatrikója volt rajta, egy tanga, a takaró pedig csak a derekán volt átvetve. A ruházata, a pozíció, amiben feküdt, igenis határozottan kiemelte nőiességét. Pár millisre vágott haja sem tudott rontani az összhatáson.

Talan lassan leguggolt az ágy mellé, fájdalmas kínokkal a mellkasában, nézte a kamaszlányt. Gyereknek már nem igazán volt mondható a tizenhét életévével. Ahogyan pedig így feküdt, pláne nem tűnt annak! A vadász tekintetét férfiként határozottan vonzotta a trikó mély dekoltázsában finoman domborodó két halom.

Talan egyre jobban gyűlölte magát. Mindenért. Azért, hogy gyenge volt és közel engedte magához Haleyt, azért az alkuért, amire igent mondott kamaszként Bardwellnek a börtönben, azért ami lett, és azért amilyen gondolatok Haleyt figyelve elragadták.

Keze megindult és épp csak az ujjai hegyével végigcirógatta a dekoltázs vonalát. Visszahúzta a kezét, keresztbe fonva a hóna alá szorította.

Olyan finom volt… – érezte, hogy az éhes vágytól már borostyánsárgán izzottak a szemei.

Pislogva ébredezett a kamaszlány, majd elkerekedett szemekkel, ülésbe pattant, ahogy első látvány, ami előtte volt, Talan izzó tekintetű arca, ahogyan őt nézte.

– Bazdmeg! – lihegte a Haley. – Beszartam! Tudod?

– Nem érzem – próbált viccelni Talan, s magára erőltetett egy halvány mosolyt, majd guggolásból, a padlóra ült.

– Megijedtem! Mi a francokat lesed, ahogy alszom?

– Csak… elgondolkodtam… – dünnyögte a férfi.

– Jah… – Haley vett egy mély lélegzetet, hirtelen felháborodása alábbhagyott. – Min? Rám gerjedtél? – A kamaszlány szemtelen vigyorra húzta a száját. Láthatóan kialudta magát. A tegnap esti fáradtságnak, kimerültségnek már nyoma nem volt rajta. Talan elfordította a fejét. Nem válaszolt, csak vett egy mély levegőt.

– Na, ismerd be! – Haley vállon csapta a férfit. – Látom! Sárgák a szemeid!

– Gyere velem! – jelentette ki váratlanul, de határozottan Talan, s tekintetét a lányénak szegezte. Haley szemei elkerekedtek, pislogva nézett vissza rá.

– Mi van?

– Gyere velem!

– Hová? Minek?

– Clear Creek-re!

– Hová?

– Clear Creek-re!

– Minek? Miért pont oda? – Haley tekintete fürkésző lett, Talan pedig eddig a pontig bírta állni a lányét. Hirtelen felpattant az ágy mellől, s elindult a konyha felé.

– Mit ennél?

Haley csak egy pillanatra láthatta a vadász megtépett, vértől vöröslő ingjét, de így sem kerülte el a figyelmét.

– Hé, állj csak meg! – szólt utána, de mivel Talan nem tett eleget a felszólításnak, a kamaszlány lepattant az ágyról és szaladó léptekkel a férfi után sietett. A karja után kapott, és rántott rajta. Talan kényszeredetten fordult vissza feléje, de nem nézett rá. Tekintete céltalanul cikázott, csak ne kelljen a lány szemébe néznie.

– Veled meg mi történt? – szakadt fel Haleyből, bizonytalanul körözött a kezével a férfi véres ingje előtt, óvatosan odébb húzta a bőrdzsekit.

– Munkahelyi ártalom – dünnyögte Talan.

– Bazdmeg! Ez… – Haley kapkodta a levegőt, kereste a szavakat, közben két ujja közé fogva az ing anyagát lassan félrehúzta azt. Tekintetét végigvezette a gombok helyén, felszaladt a szemöldöke, felnézett a férfi szemébe.

– Egy fejvadásznak ilyen veszélyes?

– Haley – Talan vett egy mély lélegzetet, próbálta összeszedni a gondolatait, hogyan írja körül és adagolja be pontosabban a lánynak, hogy mivel is foglalkozik ő valójában. – Nem csak fejvadász vagyok – fújta végül.

– Nem? – A lány szemei elkerekedtek. – Hát még mi? Azon kívül, hogy a legvéresebb rémálmom. – Haley szemei pajkosan összeszűkültek.

– Nem vicces, Haley – morogta a férfi és eltolta a lány kutakodó kezét. A konyhapult felé fordult és hozzáfogott tenni-venni, pakolászni.

– Hallgatlak. – Haley leült s az asztalra könyökölve, állát az öklének támasztotta. – Mesélj!

– Mit?

– Mi vagy még?

– Láttad, nem? – dünnyögte Talan, miközben szándékosan foglalta el úgy magát, hogy ne kelljen a lányra néznie.

– Egyszer… vagyis. – Haley megköszörülte a torkát. – Te voltál a csarnokban is… igaz?

Talan néma felbólintással válaszolt.

– Tudom, hogy csak meg akartál védeni – mondta csendesen Haley – Köszönöm.

Talan mély lélegzetet vett, s ahogy hangosan kifújta, leült a kamasz lánnyal szemben.

– Haley – Nehéz volt belekezdenie, megszólalnia. – Van, hogy… átbillenek… és akkor nem tudok uralkodni magamon. Nem vagyok képes kontrollálni. Nem is igazán tudok magamról – próbálta szavakba önteni a gondolatait a vadász. Kezét az asztalra ejtette, zavart idegességgel fűzögette össze az ujjait.

– Még nem öltél meg senkit – rántott a vállán halvány mosollyal Haley, aztán gyanakodva fürkészte a férfi zavart arckifejezését. – Vagy… igen?

Talan lesütötte a szemét, kelletlenül bólintott.

Feszült, néma csend ült közéjük óráknak tűnő percekig.

– Én gyilkolok Haley. Ölök – motyogta Talan. – Megbíznak, fizetnek és én megteszem – hadarta.

– Bérgyilkos vagy? – a lány szemei elkerekedtek, könnyes csalódottsággal meredt a férfire.

– Vadász – fújta Talan. – Nem csupán fejvadász, aki a rendőrséggel együtt dolgozik. Hanem vadász.

– Emberekre vadászol?

– Is. Olyanokra, akik valamilyen ürüggyel, ügyeskedéssel kibújnak a jogos büntetésük alól. Akiket futni hagynak valamiért…

– Akkor az… végül is… igazságot szolgáltatsz – rántott a vállán Haley. – Valami olyasmi, nem?

Talan megkönnyebbült, hogy a lány így látja és rábólintott.

– Valami olyasmi – dünnyögte.

Újabb néma perceken keresztül csak csendben ültek egymással szemben. Talan hagyta feldolgozni a lánynak az óvatosan adagolt információt, közben azon gondolkodott, ő hogyan tudhatná meg, hogy Haley mit tud saját magáról.

– Azt mondtad, is. Ez mit jelent? – érdeklődött puhatolózva Haley.

Talan hangos sóhajjal megköszörülte a torkát.

– Olyanokra, mint én. Akik nem egészen emberek. Nekik is megvannak a saját törvényeik, szabályaik, amiket vannak, akik nem tartanak be.

– Hűha! – fújta ki hangosan a levegőt Haley, zavartan feszengeni kezdett a székben.

– Te otthon vagy ebben a misztikus világban, nem?

– Misztikus világ? – a lány csodálkozva ráncolta a homlokát.

– Vérfarkasok, vámpírok meg hasonlók – rántott a vállán közömbösséget színlelve Talan.

– Áh – legyintett Haley. – Olvastam én is ilyen regényeket, de nem vagyok egy fanklubnak sem a tagja. – Felnevetett. – Veled kutakodtam először. De ha már így kérdezed, én a kutyákat szeretem.

Talan meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Azt hittem a vámpírokat kedveled – szaladt ki a száján, aztán meg is bánta. – A kutyák? Miért pont a kutyák?

Haley a vállát vonogatta.

–Talán azért, mert már volt olyan kutya, aki kiállt értem.

Talan sejtette mire célzott ezzel a lány, zavartan pislogva nézett a szemébe. Próbált eredeti szándékánál maradni, hogy kihozza Haleyből mennyit tud arról, mi volt az anyja, s hogy kikből állnak az autóspihenő vendégei.

– Azt mondtad, vagyis említetted, hogy a nővéred otthon van az ilyenben.

Haley arckifejezése megváltozott, elkapta a tekintetét.

– Azt mondtad, tudod, hogy vannak mások. – Talan látta a lányon, hogy valamibe beletrafált. – Ahol laktok, ott is vannak mások?

– Honnan tudjam?

– Nem mondtam, hogy tudod. Csak kérdeztem. – Talan közelebb hajolt Haleyhez. – Te egy különleges lány vagy. Intelligens bátor és okos…

Haley láthatóan hezitált, fészkelődött a széken, majd megeredt a nyelve.

– Vannak fura vendégek. – A torkát köszörülgette, idegesen kapkodta a tekintetét. – Az egész helytől feláll a hátamon a szőr. Nem szeretek ott lenni. Gyűlölöm, ahogy némelyik vendég mustrál. – Ömlöttek belőle a szavak.

– Szóval ezért ez a Riddick dizájn?

Haley hevesen bólogatott, majd tekintetét Talannak szegezte.

– Te tényleg komolyan mondtad, hogy menjek veled Clear Creek-re?

– Komolyan – vágta rá Talan.

A kamaszlány arcán hálás mosoly terült szét, aztán aggodalmasan ráncba szaladt a homloka.

– Kell pár holmim. Meg aztán, csak kell szólnom anyámnak is – hadarta Haley sorra véve a teendőit ebben az esetben.

Talanban megakadt a levegő.

– Majd útközben veszek neked mindent, ami kell.

– Anyámnak akkor is szólnom kell.

– Anyádnak? – A vadász hangja elcsuklott.

– Persze! – Haley teljesen fellelkesült. – Majd azt mondom, meglátogatom Kailat! Meg, hogy nem egyedül megyek, ne aggódjon! – A kamaszlány örömmámorban úszva pattant fel az asztaltól és szökdécselve ment a szobába a holmijáért. – Szeretem anyut! Ő nem rossz anya egyébként. Nem őt nem szeretem, hanem a helyet utálom, ahol lakunk! – csacsogott megállíthatatlanul a lány. – Meg kéne ismerned! Gyönyörű nő az anyukám! Naná, hogy az, annak kell lennie, hiszen a testéből él. – Felnevetett. – Én sose leszek olyan szép, mint ő.

Talanban kúszott fel az adrenalin. Összeszorított állkapcsán megfeszültek az izmok. Keserű ízzel a torkában, elnehezült légzéssel hallgatta Haley vidám csacsogását, miközben újra és újra látta maga előtt az éjjel minden egyes mozzanatát. Amikor szenvedélyes harcot vívtak Deborahval az ágyban, amikor a lányáért aggódva az esküjét vette, és amikor vadállatként marcangolta szét a nő nyakát és tépte le a fejét. Újra belemart a felismerés kínzó fájdalma, mint amikor meglátta Haley fényképét…

– Tudod mit? – kiabálta ki a szobából a lány. – Bemutatlak neki!

Talan beleszédült a lehetetlen helyzetbe, amibe sodródott.

– Szerintem, nem jó ötlet! – válaszolt vissza ugyanolyan hangosan a férfi. – Sőt! Nagyon nem jó ötlet – dünnyögte még az orra alatt a vadász.

Mélyen szívta be a levegőt, hangosan kifújva, tíz újjal túrta át sötét haját.

– Basszameg! – sziszegte a fogai között.

– Kész vagyok! – Haley már az ajtóban billegett felöltözve, és fülig érő szájjal mosolygott a boldogságtól.

– Elkísérlek – mondta határozottan Talan. – Viszont én nem megyek be. Kinn megvárlak.

– Rendben – rántott a vállán a kamaszlány.

Egész úton sugárzott róla a boldogság, arcáról egy pillanatra sem olvadt le a mosoly. Büszkén húzta ki magát a szótlanul menetelő vadász mellett.

Talanban kavarogtak a gondolatok, zakatolt az agya. Fogalma nem volt, mire megy vissza. Bardwell mit intézett? Ha felismerik, márpedig hogy a bánatba ne ismernék fel, hiszen az elmúlt éjszaka járt ott… Megállt az út szélénél.

– Itt megvárlak – jelentette ki határozottan.

Haley a talpán billegve álldogált még előtte egy darabig, várta, hogy mégis meggondolja magát a vadász és vele tart.

– Menj már! – lendítette kelletlenül a karját Talan. – Itt leszek. Siess. – Elfordult, és a buszmegálló padjára ülve rágyújtott.

Haley arcán megjelent a csalódottság, aztán szomorú mosolyra húzta a száját. Bólogatva fordult és szaladva ment át az úton.

Talan feszült figyelemmel követte a tekintetével, figyelte a környéket, a parkolónál sorakozó motelszobákat. Csend volt. Se rendőrség, se helyszínelők. Kíváncsi volt ugyan, de most a higgadt óvatossága győzött. Eszében nem volt megkockáztatnia, hogy visszatérjen a vérengzése színhelyére. Kiélezett érzékekkel, várt és figyelt.

A sikoly az agyáig kúszott. Újra és újra.

Haley! – eldobta a cigarettát, és lendületes mozdulatokkal egyre gyorsabb iramban szelte át a távolságot. Átlendült az éppen elszáguldó autó felett, a parkolóban sem kerülgette a járműveket. Szökkent, átfordult a levegőben, semmivel sem törődve feltépte a bejárati ajtót, s a pultnál ácsorgó alkalmazott arcába hajolt. Nem kellett kérdeznie, az újabb sikoly megadta neki az irányt, amerre mennie kellett. Több lépcsőfokonként, pár ugrással az emeleten volt. Már érezte Haley félelmét, és a vért! Felszakította az ajtót, amit aztán dühösön vágott a szoba sarkába random módon. Haley az ágyra szorítva próbált szabadulni egy középkorú férfi alól. Megszaggatott ruhája nem igazán takarta már a testét, de ő kitartóan küzdött. Próbált csikarni, kapálódzott a lábával, már amennyire tudott a rajta térdeplő nehéz testtől.

Talan egy lendületes ütéssel valósággal lesöpörte a lányról a férfit, aki asztalt, széket borítva a szekrénynek csapódott. A vadász megállíthatatlanul menetelt tovább célpontja felé. Szemei borostyánsárgává fakulva szinte szikráztak az indulattól. Csak egy pillanatra látta a menedékbe húzódó reszkető lányt, akinek felrepedt szája sarkából folyt a vér. A félelemtől remegő, vérző kamasz látványa csak emelte a dühét. Határozott mozdulattal ragadta meg a férfi nyakát, könnyedén megemelve a falhoz nyomta.

– Mondj egy okot, amiért ne tépjem fel a torkod! – dörögte, artikulátlanul mély rekedt hangon a félvér. Állkapcsa kissé megnyúlt, fogai veszélyesen előtörtek. A férfi elkerekedett szemekkel levegőt alig kapott, nem még, hogy a rémülettől szólni tudott volna.

– Haley velem jön! Megértetted? – A férfi a lehetőségeihez képest próbált bólintani, miközben pislogva igyekezett levegőhöz jutni. – Ha elpofázod, amit most láttál, visszajövök a fejedért! – sziszegte az arcába Talan. Lassan újra barnává sötétültek a szemei. Tekintetét mindvégig fenyegetően fúrta a tulajdonos rémült szemébe, ahogy a földre engedte őt.

Miközben elhaladt a feldúlt ágy mellett, lerántotta róla az összegyűrt pokrócot. Haley elé guggolva gondosan betakarta vele a lány fedetlen testét, és a karjába vette a reszkető kamaszt. A lány, mint egy kivert kismacska belegömbölyödött az ölébe, az arcát a vállába fúrta. Ahogy Talan elindult Haleyvel le a lépcsőn, a lány már némán zokogott, közben erősen kapaszkodott a férfi izmos nyakába, szorította.

Leérve, kíváncsi tekintetek követték őket. Talan fenyegetően nézett körbe a vendégeken, ahogy a kijárat felé menetelt. Biztos volt benne, hogy sokan közülük, nem voltak emberek.

A dörrenéssel egyidőben kemény ütés lökte meg a vadász vállát, mire a sarokból egy nyílvessző suhant el Talan mellett. A tulajdonos átlőtt torokkal bucskázott le a lépcsőről. Mindez a pillanat tört része alatt játszódott le.

– Vadászra nem lövünk! – mondta határozottan egy ismerős hang. A sarok sötétjéből kibontakozott Ivan alakja. Lassú lépésekkel Talanhoz sétált, közben újra töltötte a nyílpisztolyát.

– Ez itt törvény, nem? – úgy állt meg, hogy fedezze egykori tanítványa hátát.

A két férfi egy pillanatra összenézett, s egy fejbólintással Talan megköszönte a segítséget, Ivan pedig indulásra biztatta őt.

– Ez a lány hozzám tartozik! – engedte ki fenyegetően a hangját Talan, s körbefordult, hogy mindenki jól lássa kiről is beszél. – Aki csak egy ujjal is hozzányúl, annak feltépem a torkát és kiforgatom a beleit!

A néma, pattanásig feszült csendben szinte süvített, ahogy Ivan mély lélegzetet vett. Alig mozdulattal csóválta meg a fejét, s az arckifejezés, amivel kiengedte fogai között a levegőt, azzal szinte ordította:

„Na, ezt nem igazán kellett volna!”

Talan határozott léptekkel indult ki az épületből. Rezzenéstelen arccal, némán menettelt az út túloldalára, ahol sikerült leintenie egy taxit, amivel hazavitette magukat.

A lábával rúgta be az ajtót, nem érdekelte az sem, hogy ezzel megrongálta a zárat. Egyenesen a szobába ment, és mint egy hímes tojást, olyan óvatosan tette le a lányt az ágyra. Haley összegömbölyödve fordult el, folyamatosan zokogott.

– Megölték az anyámat! Meghalt!

Talan mellkasát mintha bilincsbe fogták volna. Néma, fájdalmas kínnal nézte a lányt.

Istenem mit tettem?! – remegve vette mélyre a levegőt, legszívesebben Haleyvel együtt zokogott volna.

– Vigyázok rád! – mondta csendesen, ahogy lassan leült mellé az ágyra. Abban a pillanatban a lány egy hirtelen gyors mozdulattal valósággal a mellkasának csapódott. Szorosan hozzábújt, minden porcikájában remegett. Bizonytalanul indult meg Talan keze, végül vigasztalóan magához ölelte. A kamaszlány szinte eltűnt az izmos karok között.

– Nem hagyom, hogy bárki hozzád nyúljon! – suttogta Talan. Legszívesebben még jobban magához szorította volna, de félt, hogy kárt tesz benne. Aztán érezte, a lány kezei a derekára csúsztak, ahogy közelebb fészkelődte magát a vadászhoz, és átölelte. Talan minden izma belefeszült, amint a puha bőr hozzáért az övéhez, a meztelen váll az oldalához. Kezdte egyre kínosabban érezni magát, de tudta, hogy a lánynak most vigasztalásra volt szüksége, biztonságérzetre. Nem teheti meg, hogy ellöki magától.

Fogalma nem volt meddig ücsörögtek így, néma csendben, amit Haley tört meg.

– Megijedtem – szipogta. – Nagyon féltem.

– Nyugi. Nem fog senki hozzád nyúlni! Nem hagyom! – Talan hangja tőle szokatlanul megnyugtatóan szinte búgott, ahogy mormolta a szavait. – Esküszöm neked! Csak ha te akarod – tette hozzá pillanatnyi szünet után.

A puha ujjak megmozdultak a férfi csípőjén, bizonytalanul cirógatni kezdték.

– Haley? – Talan megköszörülte a torkát, belefeszültek az izmai az érzésbe.

– Mi az? – a lány nagy barna szemei ártatlanul pislogtak fel rá.

– Ne macerálj!

– Bocs – mondta kurtán Haley, lesütött szemekkel újra a férfihez simult, visszább húzta a kezét, akaratlanul is végigsimítva ezzel a vadász hasán.

A kamaszlány homloka ráncba szaladt, ahogy eljutott a tudatáig, nem érzi a sebeket a férfin, amitől az ingje fél oldala csupa vér lett. Tenyerével kutatva, simogatva keresni kezdte a szúrásnyomokat a vadász oldalán, aztán tovább fel a mellkasán. Talan elkapta a csuklóját.

– Haley! – mondta valamivel határozottabban, de remegett a mellkasa, ahogy kimondta a nevét. – Ne matass! – szólt rá. Érezte, hogy inkább távolabb kéne mennie a lánytól, addig, amíg képes ezt megtenni.

– Hol vannak a sebeid? – kérdezte a kamasz csodálkozva.

– Gyorsan regenerálódom – hadarta Talan.

Haley szimatolva húzta el az arcát a férfi mellkasa előtt, a bőrük akaratlanul összeért.

– Mi a francot csinálsz?

– Mi ez a szag?

– Büdös vagyok – vágta rá határozottan a vadász, valamivel odébb csúszott a lánytól, aki vele mozdult, mint egy szagot kapott kopó.

– Haley!

– Ez nem büdös – dünnyögte a lány tovább szaglászva.

Vér! – jött a megdöbbentő felismerés Talanban. – Ott az ingemen a vérem!

– Haley, figyelj csak! – megtámasztva a lány állát, megemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Haley barna szemei olyan sötétek voltak, mint a hematit, a ráeső fényben mélyvörösen csillant meg benne a vágy.

Basszameg! – Talan felpattant a lány mellől.

– Talan, ne menj el! – a kamaszlány, tőle eddig szokatlan erővel kapott a férfi után. – És ha én akarom? Veled! – Haley kérlelőn nézett a vadász szemébe, feltérdelt előtte az ágyon nem eresztve a karját. A férfi dolgát nem könnyítette meg, hogy a lány válláról lecsúszott a mozdulat közben a takaró, láthatóvá téve fedetlen idomait. Talan légzése elnehezült. Határozott mozdulattal tépte ki magát a bilincsként ráfonódó ujjak szorításából. Felmarkolta a pokrócot és visszahúzta Haley vállára, összefogta a mellei előtt.

– Csinálok neked egy forró teát! – mondta a lány szemébe, miközben lehámozta magáról az új fogást talált kezeket és a takaróra vezette, hogy magán tartsa azt a kamasz.

– Ne hagyj itt! – nyögte Haley, utána kapott, de már nem érte el.

Talan hallotta a könyörgő felszólítást, de hátra se nézve pár nyújtott lépéssel a kis nappalinak használt előszobában volt. Tíz újjal túrta át sötét haját, próbálta rendezni a légzését, a gondolatait. Érezte, hogy a lány követte őt. Megfordult. Szinte csak palástként volt a kamaszon a pokróc, sokat nem takart belőle.

– Haley, megláthatnak! – szólt rá, azzal belökte a sarkig nyitva maradt ajtót. Funkciójának ugyan már nem tudott eleget tenni a megrongálódott zár, de legalább nem láttak be a lépcsőházból.

Ott állt a kamaszlány előtte, s láthatóan egyáltalán nem zavarta, hogy a teste szinte fedetlen volt, arcán érzések váltakoztak. Hol meghatározhatatlan eufória, hol könyörgés volt a szemeiben.

– Talan! Kérlek!

– Eszedbe se jusson, Haley!

– Tudom, hogy egy lennék neked a sok közül, de nem érdekel! Azt akarom, hogy nekem te legyél az első! Tudom azt is, hogy majd biztos jól ott fogsz hagyni a nővéremnél Clear Creek-en, de az sem érdekel. Túlélem… – könyörgött Haley könnyeivel küszködve. – Soha nem kértem tőled semmit! Ezt se fogom kérni többet, esküszöm! Csak egyszer! Egyetlen egyszer! – ömlöttek belőle a kérlelő szavak. – Tegyél nővé! Te tegyél nővé, ne más! Ne olyan, aki meg akar erőszakolni! Kérlek Talan! Hiszen azt is megengedtem, hogy igyál belőlem! Most is megteheted! Kérlek!

Talant egyre jobban elbizonytalanították a lány könyörgő szavai. Kavarogtak a gondolatok a fejében.

Igen! Ittam belőle… megharaptam, amivel aláírtam a halálos ítéletét! Ő önzetlenül ajánlotta fel nekem magát, hogy segítsen nekem és én tudatlanul lassú halálba taszítottam!

– Olyan vagy nekem, mint a húgom, Haley! – próbált érvelni a vadász, miközben legbelül küzdött.

– Látod, ez a legnagyobb arculcsapás. Mert ez olyan, mintha azt mondanád nekem, nem is nézel nőnek. De még ezt is elviselem. Tisztában vagyok vele, nem vagyok egyáltalán egy gyönyörű, de még csak szépnek sem mondható. Kívánatos meg pláne nem! Csak arra kellettem volna annak a mocsoknak is, hogy ürítsen. Van rajtam egy lyuk, ahol elélvezhetett volna, és kész. – Haley már zokogott, arcát kezeibe temette.

Megöltem az anyját… elvettem az életét… lassú halálba löktem. Mit kapott tőlem? Szenvedést! Mit kaptam tőle? Önzetlen törődést! – zakatolt Talan agyában a rengeteg gondolat.

Soha nem kért tőlem, semmit, csak adott és adott… Mit akarok magamnak hazudni?! Kívánom! Szomjazom a vérére… és igenis kívánom, mint nőt! Ha nemet mondok… újra csak benne forgatom meg a kést. Szenvedek én is, és szenvedtetem őt is. Egyetlen egy alkalom… aztán elviszem Clear Creek-re… Ráadásul nekem ez nem is áldozat… hiszen éppen annyira akarom én is, mint ő, ha nem még jobban… – Talan lélegzete egyre mélyült, ahogy érlelődött benne a döntés. Válláról lerázta a dzsekijét, széthúzta a vérmaszatos ingjét s együtt a két ruhadarabot a földre engedte a karjáról.

– Legyen – fújta ki egy hangos sóhajjal, s lassú léptekkel elindult a lány felé. Haley szemei hálás vággyal kerekedtek el.

– Hazudhatsz is nekem – hadarta a lány, tekintetét egy pillanatra sem véve le Talanról. – Hazudd, hogy kívánsz… legalább egy kicsit.

Mire Talan a lány elé ért megoldotta a nadrágját. Haley bátortalanul simította végig a vadász izmos felsőtestét, a tarkójára fonta az ujjait.

– Hazudd, hogy kívánsz… – suttogta, s közelebb húzta a férfit az ajkához. Talan engedelmesen hajolt fölé, közben letolta a lány vállairól a pokrócot, ami a lábaik köré hullott. Remegő vággyal, óvatosan, puhatolózva simogatták egymás testét.

– Nem hazudok, Haley – dünnyögte Talan, ajkát puhán dörgölte a lányéhoz, miközben beszélt.

– Csak egy kicsit…

– Nem! – fújta felfokozott izgalommal a vadász. – Nem kicsit! Nagyon! – fakadt ki magából Talan, azzal szenvedélyesen ragadta meg a törékeny finom testet s egy mozdulattal az ölébe kapta, s magához szorította. Elragadtatva az érzelmeitől mélyen csókolta a lányt, szinte falta az ajkát, a nyakát, a vállát. Haley ösztönösen simult a karjaiba, úgy tekeredett a férfi csípőjére, mintha csak a része lett volna a vadásznak. Olyan energia és erő sugárzott belőle, hogy Talannak eszébe nem jutott, hogy finomkodnia kellene a lánnyal. Egészen más, eddig ismeretlen érzések kavarogtak benne és vezették minden mozdulatát. Egész testében bizsergés futkosott, minden sejtjét izgató remegés járta át. Eufórikus boldogság öntötte el, s úgy viselkedett, mint eddig soha. Belemosolygott a csókjukba, szelíden dörgölőzött a puha forró testhez, játszadozva élvezett ki minden érintést. Könnyedén adta át magát a lány kényeztető simogatásának. Soha nem is gondolta, hogy egy aktus ilyen is lehet. Nem feszült bele görcsösen, nem aggodalmaskodott, hogy kárt tesz. Sodródtak. Remegő jóleső eufórikus érzéssel hagyták megtörténni köztük a csodát.

– Kívánlak, Haley! – suttogta lihegve Talan, ahogy a kicsi előszobából berendezett nappali kanapéjára zuhant a lánnyal a karjaiban. Haley kuncogva fészkelődött alatta, hozzá dörgölőzött.

– Hazudd még! Jó hallani!

– Nem hazudok! – szokatlanul szelíd, vágytól csillogó barna szemeit a lányéba fúrta. – Fogalmad nincs, hányszor játszódott már le ez, a fejemben!

– Akkor most miért nem akartad?

– Azt gondoltam… ártok vele neked…

Miközben némán elmerültek egymás szemében, eddig soha nem tapasztalt érzéssel egyesültek. Szabálytalan, hol kihagyó, hol kapkodó légzéssel, remegve váltak eggyé.

– Harapj meg! – zilálta Haley, körmei belemélyedtek a férfi vállába, tarkójába.

– Tessék?

– Annyira jól esne! Harapj meg!

Talan pillanatnyi döbbenetét felváltotta a kirobbanó vágy. Hezitált ugyan pár másodpercig, már ismerve harapása következményét, de aztán döntött. Hiszen már úgyis megharapta egyszer, ezzel többet már nem árthat a lánynak. Haley szeretné, és ő nem fog megtagadni tőle semmit!  Talan a nyakába fúrta az arcát, mélyebbre hatolva a lányba, szorosan magához szorítva, óvatosan mélyesztette a fogait a formás testrészbe. Haley gerince ívbe feszült, még jobban a vadászhoz nyomta magát, körmeivel végigszántotta a férfi hátát. Izgatóan nyögött fel a mozdulatok okozta érzésektől.

– Talan! – suttogta remegve Haley.

– Mi a baj? – Talan aggódva húzódott visszább.

– Nem tudom – szuszogott a lány.

– Abbahagyjuk?

– Nem! – Haley valósággal kétségbeesetten kapaszkodott még jobban kézzel, körömmel, lábbal, a combjaival a vadászba. – A harapásod lehet fertőző?

Talanban megakadt a levegő.

– Mi? Nem tudom – motyogta zavartan.

– Olyan… furcsa…

– Nem vagy jól? – Talan aggódva fentebb könyökölt, hogy lássa a lány arcát.

Haley sötét szemében újra ott volt a mélyvörös fényű vágy, az éhség.

– Nem tudom – suttogta a kamasz. s ahogy beszélt, apró hegyes fogak villantak ki telt ajkai mögül. – Őrültségnek hangzik, ha úgy érzem… vágyom rá, hogy…

Talant egyszerre öntötte el a döbbenet, és a felismerés.

Tizenhét múlt… akárcsak én akkor! Változik! Vér kell neki! Mint nekem… – döntött.

Felsimított a lány tarkóján, gyengéden tartotta, miközben a nyakához húzta.

– Ahogy érzed kislány! – biztatta, felkínálva a vérét, hogy igyon belőle. – Csináld!

Haley szorosan ráfonódva, hegyes kis fogaival átszakította a vadász bőrét. Talanon olyan lökéshullám söpört át, ami felért egy kielégüléssel. Belenyögött az érzésbe, s onnantól nem volt a maga ura. Viszonozta a harapást. Elszabadult a legmélyebb ösztön közöttük. Mohón, szomjasan tapadtak egymás nyakára, szívták a vért teljesen belerészegülve. Erőteljes mozdulatokkal követeltek még többet egymástól. Megszűnt számukra a külvilág. Vad szenvedéllyel birtokolták egymást, érzések és emlékek cseréltek gazdát. Talan átélte az aktus alatt Haley érzéseit, leperegtek előtte az emlékei. Haley ugyanúgy érezte Talan minden fájdalmát, bizonytalanságát, dühét, amit eddigi élete során megtapasztalt. Látta a szörnyű képeket mindarról, amit tett, s amik után önvádlón marcangolta magát belülről…

Megállíthatatlanul sodródtak a kirobbanó, eufórikus kielégülés felé, miközben testestől, lelkestől eggyé váltak.

A vér áramlása nem volt egyenértékű kettejük között. Míg Haley egyre erősebb és energikusabb lett, Talan inkább gyengült. Ő jobban észrevette a vérveszteséget, mégsem törődött vele. Fürdőzött az eufórikus kielégülés érzésében. Élvezte, ahogy Haley forró meztelen teste betakarta őt, közben kényeztetve cirógatta az apró fürge ujjaival. Eszében volt, hogy nem is olyan rég, azon gondolkodott, vajon lesz-e neki valaha, mindenben hozzá illő társa. S most itt van vele! Vagyis itt volt egy kéznyújtásnyira már évek óta. Aztán jöttek az aggasztó gondolatok, hogy van egy visszafordíthatatlan fal a boldogság és közte! Hiszen megölte a lány anyját! Ez nem egy elhanyagolható akadálya kettőjük felhőtlen kapcsolatának. Megremegett Talan mellkasa, ahogy mélyre szívta a levegőt. Simogatva húzta végig Haley testén a kezét. Biztonságot nyújtott neki, hogy fizikálisan is érezte őt.

Itt van! Tényleg itt van! Az enyém és én az övé! – ordított a fejében, s elöntötte a féltés, a birtoklás. Óvatosan a karjaiba zárta, még jobban magához vonta, szinte betakarta a lányt. Óvón, védelmezőn, összekuporodott vele a nem túl tágas kanapén. Nem érdekelte semmi más, csak az, hogy a karjaiban tarthatja. Nem érdekelte, hogy nincs zár az ajtón és akár Bardwell is becsörtethet rajta egy újabb megbízással. Legszívesebben megállította volna az időt. Lehunyta a szemét, hogy megmaradjon ebben a pillanatban.

Így akart elaludni és így akart ébredni!

Holnap… holnapután… s azután… most már mindig!

Talan érzékelte a reggelt, hiszen az ablakon bejövő fény elöntötte a lakást. Megborzongott egy pillanatra, már nem érezte magán a lány meleg testét. Keze automatikusan végigsimított keresve a számára oly kedves lényt. Aztán motoszkálást hallott a konyha felől s megnyugodott. Még mindig csukott szemmel, kényelmesen hanyatt fordult a kanapén, jóleső érzéssel kinyújtóztatta végtagjait. A vadász halvány mosollyal reagált, ahogy megérezte amint Haley az ágy mellé lépett.

– Jó reggelt – duruzsolta Talan, de mielőtt kinyitotta volna a szemét, izmai hirtelen befeszültek, mert valami hideg mélyen behatolt a mellkasába. Feszítve, szúrva ismétlődött meg az érzés, újra és újra. Ragacsos sűrű vérhez tapadt a tenyere, amint a fájdalomhoz kapta a kezeit. Az ő vére volt! Semmit nem értett! Éberen nyíltak ki a szemei.

Haley állt felette, a leghatalmasabb konyhakéssel, amit csak találhatott a lakásban és random módon gyűlölettel a szemében, megállíthatatlanul sújtott le vele.

– Haley! – ordította Talan, de nem akart durván fellépni a lánnyal szemben, inkább csak kitartott kézzel védekezett, próbálta ütésekkel eltéríteni a kést, elhajolni a szúrások elől. – Mi a franc ütött beléd?

– Megölted az anyámat! – Haley hangja teljesen felismerhetetlen volt, szinte rikácsolt. – Te ölted meg az anyámat!

Talan először megdöbbent, hogy honnan tudhatja a lány? Egy éjszaka alatt, miközben szeretkeztek és aztán békésen elaludtak, hogyan juthatott a tudomására? Aztán a lelkiismeret kiszorította a levegőt a mellkasából. A dühös fájdalmat átérezve, amit a lány szemében látott, abbahagyta a védekezést.

– Igen – suttogta, és leengedte a kezeit. – Sajnálom… nem tudtam…

– Szarok rá! – üvöltötte a lány. – Egy rohadt gyilkos állat vagy!

– Mindenhez jogod van velem szemben – Talan mozdulatlanul ült a kanapén, és hagyta, hogy Haley dühösen vagdossa bele a kést, ahol csak éri.

Legalább vége! Mindennek vége… nincs több fájdalom… rossz döntés… semmi nincs többé… – kavargott a fejében, egyre tompábban érzékelte a külvilágot, a környezetét. A vérveszteségtől, lassan de biztosan elindult a Prikolics a kiszáradás útján, a halál felé.

Messziről hallotta csak, ahogy valamilyen oknál fogva az ajtó recsegve szakadt le, aztán Haley fülszaggató visítását. Halványan, elmosódva látta még, amint a lány kapálódzva megemelkedett előtte, s egy pillanatra kibontakozott Iván elmosódott, de összetéveszthetetlen alakja is.

– Ne bántsd őt! – nyögte Talan, de már nem volt biztos benne, hogy bárki is hallotta-e a hangját.

Sötétségbe zuhanva eldőlt a kanapén.