FELBORULT MAGÁNY - 1 - Hívatlan vendég

A villámok, mint a stroboszkóp világították meg a tájat, éles csattanások követték a villanásokat. A petróleumlámpa és a kandalló tüze az ítéletidő ellenére hangulatos, meleg fénnyel töltötte be a szobát. A nappaliban is lehetett hallani, ahogy az orkán erejű szél, válogatás nélkül tépte a fákat. A rusztikus rönkház belseje is hasonló képet mutatott, mint kívülről. Fapadló, gerendák, masszív fa bútorok. Az amerikai konyha kialakítása is, rönkök és terméskövek tökéletes ötvözésével készült.  Itt lakott Gregory Corriel a szokatlanul magasra nőtt férfi, aki már nem is számolta az éveket, mióta élt itt teljesen egyedül, távol a kisvárostól. Nem vágyott az emberek társaságára, jól megvolt magányában. Néha, nagyritkán lement ugyan a közeli városkába, ha rászorult a civilizáció termékeire, mint például szerszámok, élelem, ruházat, és könyvek. Rengeteg könyv sorakozott a nappali fali polcain. Ami még vonzotta, az a rajz. Sokat olvasott és sokat rajzolt. Markostól vásárolta a ceruzákat, és kötegével az A4-es lapokat. A dohányzóasztalon most is ott várták rajzeszközei, hogy újra használatba vegye őket. Teát készíteni állt fel a rusztikus kényelmes kanapéról. Leforrázta a maga gyűjtötte és kiszárított erdő kincseit. A pedáns rend híve volt. Még a konyhában is házi készítésű rongyszőnyeg takarta a padlót. Izmos kezével a konyhapulton támaszkodva figyelte, a forró tea felcsapódó finom gőzét. Lehunyta egy pillanatra hihetetlenül sötét szemeit, ahogy beszívta az illatát. Ráncba szaladt a szemöldöke, mivel valaki túldörömbölte az ajtót püfölve, a csattogó és morajló dörgéseket. Válla felett a hang irányába nézett, de nem indult el ajtót nyitni. Várta, hogy az feladja majd és elmegy. Nem így történt. Greg tekintetén látszott, hogy fogyott a türelme, nőtt a dühe. Felnézett a kandalló feletti faliórára. Elmúlt éjfél! El nem tudta képzelni, ki akar ilyen időben ennyire határozottan bebocsátást kicsikarni. Úgy döntött, nem vesz róla tudomást. Elkészült a gőzölgő teával. Beleejtett egy odakészített hőmérőt a bögrébe és várta, hogy kijelzőjén megállapodjon a szám. Aztán vette csak a kezébe, és elindult vele, vissza a rajzaihoz. Úgy tartotta a markában, mintha csak melengette volna vele. Beleengedte magát a kanapé kényelmébe. Felcsillant egy kis remény a nyugalomra, ahogy a dörömbölés abbamaradt pár percig. Ezt kihasználva átadta magát a finom tea nyújtotta élvezetnek. Kortyolgatva hunyta le a szemeit. A kitartó ismeretlen újra verni kezdte az ajtót. Greg dühösen csapta le a dohányzó asztalra a bögrét, a tea kilöttyent az egyik vázlatára. Álkapcsában megfeszültek az izmok, gyilkos pillantást vetett a balesetet szenvedett rajzra.

Megölöm! – döntötte el magában, azzal elszántan lökte el testét a kanapétól és határozott léptekkel az ajtóhoz ment. Szinte feltépte. Szemöldöke felszaladt a meglepetéstől, ahogy meglátta ki is verte olyan kitartással és erővel az ajtaját. Csapzott, csuromvizes hajjal és ruhával a vállait markolva, vacogó fogakkal egy apró termetű, törékeny alkatú, fiatal nő állt a küszöbén. Az ítéletidő ellenére, egy vérvörös koktélruha volt rajta, ami alaposan mocskos, és tépett állapotban lógott a testén. A horzsolások, karcolások épp csak látszottak a karjain és térdein a sártól. Arca szinte horrorisztikusan hatott, az eső által elmaszatolt túlzott sminktől. Remegtek az ajkai, ahogy vacogott.

Greg egy pillanatra leblokkolt. Csak döbbenten nézte a nőt, aki reménykedő tekintettel pislogott fel rá.

– Kérem szépen! – nyögte remegő hangon, s még várt egy pillanatot, aztán átbújt a házigazda hóna alatt, és a legrövidebb úton, mindenen átmasírozva a kandallóhoz ment, térdre vágta magát előtte. Kezeit a tűz elé tartotta, szinte már-már bele. Karjáról, a felforrósodott kőre sercegve csepegett, a sárral keveredett víz. Greg tekintetével követte, szemöldöke ráncba szaladt a saras nyomok láttán. A pedantériához szokott férfi dühe, az első pillanatok döbbenete után, újra gyűlni kezdett. Becsapta a bejárati ajtót.

– Magának is szép estét! – dörögte, elindult hívatlan vendége felé. – Ha vizet önt a tűzre az kialszik. Ez olyan alaptulajdonsága, tudja? – Nem kapott választ. A nő egész testében remegett, ahogy próbált felmelegedni. Hol kitárta tenyerét a tűz felé, hol összedörzsölte.

Greg megállt mögötte, mint egy kíváncsi gyerek, végignézett rajta. Filmeken látta már, hogy az ilyen sérülések, mennyire fájhatnak. Lassú léptekkel megkerülte, aztán oldalról is megszemlélte a nőt. Homlokán egy csúnyább vérző seb tátongott. Talán csak a kosz tömíthette el, hogy nem vérzett még ettől is jobban. Olyan apró volt, törékeny, sebesült, egész teste remegett, Greg megsajnálta.

– Kér egy teát? – kérdezte csendesen, mire heves bólogatás volt a válasz. Greg komótos léptekkel elindult, hogy teljesítse. Sűrűn pislogott hívatlan vendége felé, miközben elkészítette neki a forró italt, amit szintén hőmérővel ellenőrzött le. Szánalmas látványt nyújtott a fiatal nő, ahogy remegve, próbált a kandalló előtt felmelegedni. Sajnálta is a nőt, és dühös is volt, hogy megzavarták csendes, nyugodt magányában. Gregen, kissé lógott a mustár színű lezser trikó, ahogy szürke tréningalsójában, mezítláb lépdelt vissza a nőhöz. Leült hívatlan vendégétől oldalra, az egyik antik fotelba. A férfi próbálta összeszedni a gondolatait, mit mondjon, mit tegyen. Soha nem volt még vendége, se hívott, se hívatlan. Soha, senki. Nem is nagyon beszélt senkivel akkor sem, ha lement a kisvárosba. Greg, némán nyújtotta a forró teával teli bögrét a nő felé. Az pislogva méregette őt, már-már zavarón, aztán elvette tőle. Óhatatlanul hozzáért a férfi kézfejéhez.

– Köszönöm – suttogta a nő. Greget áramcsapásként érte az érintés. Tekintetét a nő meghatározhatatlan színű szemébe fúrta. Zavarta az összefolyt smink, sár, vér elegye. Nem látta a vonásait. Greg megköszörülte a torkát, nem volt a beszédhez hozzászokva a magányában. Sokáig gondolkodott mit mondjon.

– Honnan pottyant ide? – kérdezte végül.

– Megcsúszott a kocsim.

– Hol?

– Nem tudom. Valahol fentebb az úton. – A nő hangja elcsuklott remegett a kezében a bögre.

Greg újra némaságba burkolózott, pedig rengeteg kérdése lett volna, csak azt nem tudta feltegye-e vagy sem. Tekintetét sokadjára vezette végig a nőn, aki zavartan fészkelődött kiveséző pillantásaitól.

– Megmosakodhatnék? – kérdezte a nő bátortalanul, Greg pillanatnyi gondolkodás után bólintott.

– Persze – fújta, felemelkedett a fotelból, kezével sután intett. – Jöjjön.

– Ashlyn a nevem – mutatkozott be a fiatal nő, ahogy feltápászkodott a szőnyegről, sáros maszatot hagyva maga után. Greg, pár másodpercig figyelte a foltot, tekintetét végigvezette azon is, ami az ajtóig vezetett. Mélyet sóhajtott, hogy visszaszorítsa dühét.

Ashlyn imbolyogva tett néhány lépést, végül úgy döntött megszabadul flitterekkel díszített, pántos szandáljától, aminek egyik sarka amúgy is hiányzott. Greg egykedvűen pillantott vissza rá, azzal a gondolattal a fejében, hogy ott lesznek mindenhol a nő sáros lábnyomai. Ashlyn, kezdte egyre kellemetlenebbül éreznie magát. Sokfajta reakciót váltott már ki férfiből, de amit a jelenlévőn tapasztalt azt nem tudta hová tenni. Érzéketlen, mélyreható tekintete volt a férfinek. Ashlyn keresztbe fonta karját a vállait karolva, követte őt fel a lépcsőn az emeletre. Elkapta a tekintetét, amikor Greg, a válla felett hátranézett rá.

Mint egy hotelszoba, úgy nézett ki ahová vezette. Faburkolat takarta a falat. Egyedi, rönkökből összeállított franciaágy, a szoba közepéig benyúlt a faltól, ami felett, egy erdőrészletet ábrázoló, nagyobb méretű festmény lógott. Egymás mellett sorakozó ajtók árulkodtak a faltól-falig beépített szekrényről az ággyal szemben. Ezen kívül még egy hatalmas, kényelmes fotel volt a sarokban. A falon itt-ott kicsi, de mutatós könyvespolcok. A szobából kis folyosó vezetett tovább a fürdő helyiségbe, ami már pattintott terméskővel volt kirakva, így egészen barlangos hatása volt. A vizesblokk annyira szerves része volt a szobának, hogy még ajtó sem volt rajta.

– Majd hozok valamit, amit – Greg, a szakadt koktélruha felé lendítette a kezét –, az helyett felvehetsz – mondta. Ashlyn köszönetképpen csak aprókat bólogatott, miközben tekintetét körbejártatta, és azon járt az agya, hogyan tudja majd így magára zárni a fürdőt, ha nincs is ajtaja? Furcsa menedékadója, kiment a szobából, de nem tudta mikor nyit rá, így habozott nekivetkőzni a tisztálkodáshoz. Inkább még nézelődött kicsit, felderítette, mit hol talál. Tökéletesen felszerelt fürdőszoba volt. A magas karcsú szekrényben, ami a tükör mellett állt, mindent megtalált. Pedánsan egymásra hajtogatott törölközők, vagy négy is. Nem számolta át, csak első pillantásra saccolta. Volt tusfürdő, sampon. Kipakolta egyenként a mosdókagyló szélére. Nyílt az ajtó, Greg megérkezett a beígért alkalmi ruhaneművel, az ágyra dobta őket.

– Tangám nincs – motyogta. – Mint ahogy sminkkészletem sincs.

Ashlyn, jobban végigmérte a férfit, amíg az háttal állt neki. Magasságát nem is próbálta megsaccolni, az óriás kategóriába sorolta. Arányos testalkattal rendelkezett, széles vállakkal. Tarkójára egy szárnyas kereszt volt tetoválva.

Greg körbepillantott, szavakat keresett, de aztán csak rántott a vállán.

– Lent megtalálsz – mondta csendesen, és kiballagott.

Ashlyn zárat keresett az ajtón, ahogy a férfi becsukta maga mögött. Volt rajta egy retesz. Félrehúzta a száját, mert, ahogy végigmérte Greget, nem igazán tartotta biztonságosnak és hatékonynak a zárat. Letolta a kis ruha pántjait a válláról, hagyta a földre csúszni. A sebeit ugyan csípte a víz, de a forró vízsugár kellemesen átmelegítette. Engedte a tarkójára, a mellkasára a vizet, lassan forgott alatta. Épp csak szárazra tapogatta a testét a sebei miatt, amik véres foltokat hagytak a makulátlan fehérségű törölközőn. Beharapta ajkát. Hirtelen elszégyellte magát. Eszébe jutott a sár, amit maga után hagyott a kandallónál, és most a vérfoltok a szép törölközőn…

Greg, közben összeszedte a koszos szőnyegeket a nappali padlózatáról, s egy mozdulattal kidobta őket a terasz fakorlátjára, ki az esőre. Feltörölte a padlót, az emeletre vezető lépcsőt, a vendégszoba ajtajáig a kis szűk folyosót. Megállt egy pillanatra, két tenyerével támasztva az ajtókeretet. Hallotta bentről a zuhanyt, de a nőért nem kellett aggódnia, hogy leforrázza magát.

Ő nem olyan, mint én. – Mélyet sóhajtott. – Ő normális.

Újra a kezébe vette a felmosót és visszament a földszintre. Pakolászni kezdett. Egymásra szedegette a rajzait, vázlatait, ceruzáit egy cipzáras tartóba tömködte. Előbb papírtörlővel próbálta letakarítani a ragacsos foltot az asztalról, de végül egy nedves ronggyal fejezte be. Nézte egy darabig a leöntött, félig kész vázlatot, aztán egy hirtelen mozdulattal összegyűrte.

– Ha nem túl pofátlan kérés – felkapta a fejét a nő hangjára –, kaphatnék még teát? – A lépcső fordulójánál állt.

A nő szemtelenül fiatalnak tűnt smink nélkül. Az apróbb karcolásoktól és a csúnya levedző és vértől csillogó sebtől eltekintve, ami a homlokán éktelenkedett, gyönyörű arca volt.

– Persze – hadarta Greg, de nem mozdult azonnal. Maga sem vette észre, hogy leragadt a látványtól. A nő hosszú, vizes haja a kölcsön kapott inget már átáztatta a vállán. Több mint lezser volt rá, fél combig takarta hibátlan formájú testét. Láthatóan kellemetlenül érezte magát mezítláb, egyik lábáról a másikra billegett, aztán megindult le a lépcsőn. Ahogy Ashlyn megmozdult, kizökkentette a férfit elkalandozott gondolataiból. Greg megköszörülte a torkát, és irányt vett a konyhába. Csak néha pislogott a nő felé, aki lassú lépésekkel a konyhapultig követte őt. Figyelte, ahogy férfi létére rutinosan gyors mozdulatokkal készített egy újabb bögre teát. Az utolsó fázis, megint a hőmérő volt. Magán érezte a lány döbbenetét.

Ashlyn szemöldöke megrándult Greg viselkedésén. Hideg borzongás futott végig a gerincén, hogy milyen elmével bírhat az ilyen ember? Hová került? Ki ez? Óvatosan nyúlt a bögréért, miután a férfi feléje tolta. Greg nem nézett Ashlynre, érezte, hogy a nő, fenntartásokkal vizslatja.

– Esetleg van a kocsidban a másik helyett valami ruhád? – érdeklődött, hogy elterelje magáról a nő figyelmét. Ashlyn a fejét rázta.

– Hova a fenébe mentél így egy szál kombinéban? – szaladt ki a száján.

Ashlyn dühösen ráncolta a homlokát.

– Koktélruha! – javította ki. – Nem kombiné, hanem egy drága koktélruha.

– Pf. Tökmindegy – fújta Greg, rántott a vállán. – Ilyen időben, nem ilyenben szaladgálnak.

– Én sem szaladgáltam, hanem kocsit vezettem – vágott vissza csípősen a lány.

– Elloptad apuci méregdrága kocsiját? Egyáltalán vezethetsz te? Vagy már…

– Huszonkettő vagyok! – vágta rá sértődötten, félbeszakítva ezzel Greg kérdéseinek sorát. Szemei a dacos dühtől szinte szikrákat szórtak. Makacsul szemezett egymással a két ember. Greg sötét tekintete teljesen elmerült a lány meghatározhatatlan zöld színű szemeibe.

– A fejeden az, elég csúnyának tűnik – törte meg végül a csendet a férfi. – Fáj?

Ashlyn tekintetében, újra pillanatnyi döbbenet jelent meg.

– Igen, mert ugye általában, ha az ember megsérül, tudod, az fáj – hadarta csípősen. Greg, szégyenkezve sütötte le a szemeit, mire Ashlyn elhallgatott.

– Ne haragudj – fújta a lány. – Nem kéne épp veled bunkóznom, mikor te pont segítesz nekem.

Greg nem szólt, csak rántott a vállán. Nyitott egy alsó szekrényt, vöröskereszt jellel ellátott dobozt húzott elő.

– Hívjak mentőt, vagy beéred most velem? – a dobozt a pultra tette kettejük közé, újra a lány szemébe nézett, várta a választ.

– Nem kell mentő – hadarta zavartan Ashlyn.

– Akkor kizárásos alapon én maradtam – dünnyögte Greg, tekintetük ismét találkozott.

Elhelyezkedtek az elsősegélynyújtáshoz. Greg, Ashlynt a dohányzóasztalra ültette, hogy körbejárható legyen. A homlokán tátongó seb látszott a legsúlyosabbnak, azzal kezdte. Lefertőtlenítette, a lány felszisszent a fogai között. Greg megdermedt egy pillanatra, mint aki nem érti a lány reakcióját a fájdalomra.

– Fájt?

– Inkább csípett.

Greg tekintete zavartságról árulkodott, félrepillantott majd folytatta. Ashlyn figyelte a mozdulatait. Szokatlanul felszerelt volt az elsősegélyláda, és Greg feltűnően rutinosan látta el a sebeit.

– Te mi vagy? Doki? – kérdezte Ashlyn.

– Nem – Greg zavart mosollyal megrázta a fejét.

– Akkor mentős, vagy valami hasonló? – faggatta tovább a lány, ő a fejét ingatta. – Pedig nagyon profin csinálod – mondta elismerően Ashlyn.

– Gyakorlat teszi a mestert.

– Gyakorlat?

– Gyerekkoromban, már bérletem volt a baleseti sebészetre. – Greg vágott egy fintort szavai mellé. Szokatlan érzés volt érintenie a nőt. Soha még ennek előtte, ilyen helyzetben nem volt része. Tíz éves volt csupán, mikor bemenekült az erdőben, anyja utasítására. A fájdalmas képek, újra előtte peregtek. Intő szavak, kemény szabályok, különleges óvintézkedések, mint például aminek a lány is tanúja lehetett, a hőmérőzés.

– Akkor nagyon csibész lehettél – Ashlyn rámosolygott.

Greg inkább hallgatott. Miután befejezte a sebek ellátását hívatlan vendége testén, szótlanságba burkolódzva visszapakolt mindent, szépen katonás rendben a ládába. Ashlyn óvatosan tapogatta át az ujjaival a tapaszokat, a homlokán a szakszerű kötést.

– Perfekt. Köszönöm. – Greg, csak biccentett a nő elismerő szavaira.

– Nem akarsz senkit értesíteni, hogy jól vagy? – kérdezte a férfi, mire Ashlyn meglepően gyorsan megrázta a fejét. – Ha telefonálni akarsz…

– Nem akarok – mondta kurtán a lány.

Gregbe belehasított egy ismerős érzés, hogy talán a lánynak sincs senkije. Nem akarta tapintatlan kérdésekkel bombázni. Nagy levegőt vett, zavartan dobta szét kezeit, az emelet felé lendítette.

– Fenn a szobában a szekrényben van tiszta ágynemű. Azt hiszem, rád fér a pihenés – mondta. – Reggel majd kitaláljuk hogyan tovább. Hívunk autómentőt a kocsidnak. Gondolom, az autóban vannak az irataid is. – Greg elhallgatott, látva, hogy Ashlyn az ajkát harapdálva kínosan feszengett. Tördelte az ujjait, gyűrögette a kényelmes, meleg pamuting alját. Bólogatott ugyan Greg szavaira, de kerülte a férfi tekintetét. Sűrűn pislogott az ajtó irányába, összerándultak az izmai az éles csattanásokra.

– Te nem zárod be, az ajtót éjszakára? – kérdezte váratlanul.

Greget meglepte a kérdés, a vállát vonogatta.

– Nem.

– És ha csak úgy, bejön valaki?

– Aki be akar jönni, az úgyis, kopog. Te is kopogtál, nem?

– Aki rossz szándékkal akar bejönni, az nem fog kopogni.

Greg arcvonásai megkeményedtek, állkapcsán megrándultak az izmok. A tragédia szörnyű képei elevenedtek meg a szemei előtt.

– Aki rossz szándékkal akar bejönni, annak nem számít, ha be van zárva az ajtó – mormogta a szavakat. Mély levegőt vett, hangosan fújta ki. Elindult a lépcső felé.

– Jó éjszakát – mondta, ahogy lehajtott fejjel elhaladt Ashlyn előtt. A lépcső mögött megbújva, egy kis folyosó volt. Ez a gardróbokkal szegélyezett, sötét, rövid közlekedő vezetett az ő szobájába. Tartozott hozzá egy terasz, aminek csak félig volt korlátja, a másik fele, akár egy nyitott stég. A sarokban egy franciaágy méretű matrac hevert, mellette éjjeliszekrény. Hangszórók, gondosan elhelyezve a többi sarkokban. Ebből a szobából is úgy nyílt a fürdőszoba, mint az emeletiből. Csak itt, két lépcső szinteltolás után, a padlózatba volt süllyesztve egy hatalmas, kör alakú kád. A plafon barlangszerűen lecsapva ívelt. A tökéletesebb hatást elősegítette, hogy itt is pattintott terméskővel volt borítva minden.

Becsukta maga mögött az ajtót. A pár lépés alatt, míg a matrachoz ért, kibújt pólójából, letolta a nadrágját, hagyta lecsúszni, aztán kilépett belőle. Leült a matracra, ellenőrizte az ébresztőt. Eldőlt fekhelyén, a takarót a derekára húzta, és befordult a gerendafal felé. Sokáig bámulta, hallgatta az éjszaka zajait. Nem szerette az éjszakákat. Akkor kísértette a múlt, és a szörnyű álmai.

Hallotta, ahogy hívatlan vendége felfelé lépdelt a lépcsőn. Ő is aludni indult.