2017. október 10., kedd

FELBORULT MAGÁNY - 4 - Emberek között

Greg és Ashlyn összemosolyogtak, ahogy a férfi indította a kocsit. A fiatal lány, mint egy gyerek úgy feszengett izgatottan az ülésben. Greg vásárolni vitte. Ami annyit jelentett, hogy ő választhatta ki a ruhákat, felpróbálhatta őket. Greg vegyes érzelmekkel indult neki a programnak. Falakat rombolt le maga körül, hogy ezt a lépést megtegye. Csak úgy, hosszabb időt töltsön a kisvárosban, ráadásul egy ismeretlen nővel. Ő pontosan tudta az emberek reakcióit csak remélte, hogy tévedni fog, és nem fogja semmi kellemetlen atrocitás érni majd Ashlynt.
Leparkoltak a főtéren, ahonnan közel volt minden, amit tervbe vettek. Ashlyn boldog mosollyal bújt a férfi hóna alá, karját a vállára húzta. Nem lehetett, nem észrevenni, a szaporodó kíváncsi tekinteteket, amik őket méregették. Ashlyn figyelmét sem kerülte el. Az egyik kirakatot nézegetve, két középkorú nő úgy megbámulta őket, hogy az egyik, még vissza is fordult.
– Te, ennyire népszerű vagy, itt? – kérdezte suttogva, egészen közel hajolva a férfihez. Greg zavart mosollyal billegtette a fejét, vágott egy fintort:
– Így is lehet mondani.
– Klassz! – ujjongott Ashlyn.
– Annyira azért nem – biccentett Greg.
Volt, aki csak lopva, de volt, aki nyíltan méregette őket.
– Greg! – Ashlyn felkacagott, ahogy a jégkrémet falatozva elkapta a kíváncsi pillantásokat. – Tisztára sztárnak érzem magam. Mit néznek ezek ennyire?
Greg belehajolt a lány nyakába.
– Otthon, majd elmesélem – suttogta. Ashlyn kihasználta a férfi pillanatnyi közelségét. Végigsimított a borostáján, arcon csókolta. Greg, zavartan sütötte le a szemét, nem igazán tudta, örüljön-e, vagy ne a lány nyílt megnyilvánulásának. Milyen reakciót vált majd ki az emberekből, hogy együtt látják valakivel?
A hideg édesség után a butiksor felé vették az irányt. Ashlyn láthatóan élvezte a vásárlást, a ruhapróbákat.
– Ezt lehet? – kérdezte a pilláit rebegtetve a férfire, tenyerével végigsimította magán az egyszerű vonalú fekete koktélruhát. Greg végignézett rajta. Tagadhatatlanul tetszett neki, amit látott. Egy engedékeny mosollyal bólintott, majd tekintete megváltozott. A nő mögé lépett, a tükörből szinte falta a szemeivel..
– Egy kombiné? – vigyorba szélesedett Greg mosolya.
Ashlyn tettetett haraggal ráncolta a homlokát, ahogy csípőre vágta a kezét.
– Nem kombiné! Koktélruha!
– Nem tökmindegy? – Greg a nő nyakába hajolt. – Tiszta pénzkidobás – dünnyögte.
Ashlyn szemében csalódottság jelent meg, hiszen pont az előbb kapott rá engedélyt, most pedig leszólja.
– Most ezt, miért? – Szomorú szemekkel nézett a férfire a tükörből, mire Greg mélyreható fekete tekintetét az övébe fúrta, egy félrehúzott mosollyal kísérve.
– Mert le fogom tépni rólad – súgta Ashlyn fülébe. A fiatal lány libabőrös lett a férfi szavaitól, hangjától. Greg, sokat sejtető mosollyal, elsétált a polcok közé.
Ashlyn végre a saját stílusában válogathatta össze a ruhatárát. Kényelmes, sportos holmikat szedegetett a karjára, amikkel aztán bevonult a próbafülkébe. Egyetlen alkalmi darab, csak a fekete koktélruha volt. Míg a nő próbálgatta a farmereket, felsőket, Greg a fehérnemű részleg felé keveredett. A különböző színű csipke csodákat nézegette. Egyik-másik darab árcéduláját a két ujja közé fogta, közelebbről is megnézte. Felszaladt a szemöldöke. Hirtelen ötletét megvalósítás követte. Bár, nem tudta a melltartók méretezését, de feltalálta magát. Markába fogta a fehérnemű kosarát, aztán döntött, hogy megfelel-e a méret vagy sem.
– Segíthetek? – felkapta a fejét a hangra. Zavartan pislogott a mellette álló eladónőre. Nem ezt a tekintetet szokta meg az emberektől, mint ahogy a fiatal nő nézett most rá. Mosolygott, és a szemében nyílt kihívás volt.
– Boldogulok, de köszönöm – mosolygott vissza Greg. Több színből is pakolt a kosarába, a jónak talált méretből, aztán a pénztár felé indult. Közben gyors mozdulattal magának is vett le a polcról pár pólót, főleg azért, hogy takarja velük, amit vásárolt Ashlynnek. Meglepetésnek szánta. Mire a lány kilépett a próbafülkéből a kiválasztott ruhadarabokkal, ő már kifizette, és becsomagoltatta az izgalmas fehérneműket. Hóna alatt szorongatva ácsingózott a pénztár mellett.
Cipőt vásárolni már hosszadalmasabb procedúra volt hiszen a megfelelőnek ítélt darabokban, természetesen tenni is kellett pár lépést.
– Ezeket, addig bepakolom a kocsiba – mondta csendesen a nő fölé hajolva Greg. Ashlyn épp cipőt cserélt.
– Rendben – mosolygott, átkarolta a férfi nyakát, és szájon csókolta. Alighogy magára maradt Ashlyn, egy idősebb eladó állt elé megmagyarázhatatlan mosollyal.
– Tudok segíteni?
– Köszönöm, ezek jók lesznek – bólogatott Ashlyn. A nő leguggolt, és segített neki a cipőket a megfelelő dobozba visszapakolni.
– Rokona tán, a fiatalembernek? – érdeklődött az eladó. Ashlyn megállt a mozdulatában egy pillanatra.
– Nem – vágta rá határozottan. – A rokonomat nem csókolom szájon – tette hozzá pimasz éllel a lány. – Ő a barátom.
– Nem hiszem, hogy a megfelelő emberrel barátkozik, kisasszony. – A nő figyelmeztető mondata hidegzuhanyként érte Ashlynt. – Vigyázzon vele!
– Miért? – kérdezte a lány, amire maga Greg válaszolt.
– Mert ő maga, az ördög – mondta a semmiből előkerülve a férfi. Állt az eladónő mögött, és gyilkos pillantással figyelte az asszonyt. Az rémülten meredt fel rá, ahogy a hang irányába fordult.
– Ezt akarta mondani Mrs. Lafond? – A nő szemei még nagyobbra kerekedtek, ahogy Greg a nevén szólította.
– Maga, tudja a nevemet? – kérdezte az asszony döbbenten, tekintetében hideg félelemmel.
– Van, amit nem felejt el az ember – morogta fenyegetőn Greg. Az eladó összekapkodott pár dobozt, és sietve távozott.
Ashlyn döbbenten nézett utána, majd Greg felé fordult.
– Mi volt ez? – kérdezte.
– Semmi – dünnyögte a férfi –, csak a lelkiismerete.
Miután a vásárolt cipőket is bepakolták a kocsiba, Greg mosolyogva nyújtotta a kezét a nő felé.
– Meghívlak egy ebédre – közölte hirtelen elhatározását a férfi.
Ashlyn a bejelentésre, végignézett magán:
– Így? – hüledezett.
– Hozd magaddal, amit fel szeretnél venni – intett a fejével Greg. – A mosdóban majd átöltözöl, amíg kihozzák a kaját. Ashlyn az egyik papírtáskába gyűrte a kiválasztott könnyű, nyári ruhát, aztán felvette a szandált.
– Tréningruha, és szandál? – vonogatta a szemöldökét Greg, ujjait a nőébe fűzte. Kézen fogva indultak az étterem felé. Greg is egyre jobban kezdte élvezni a helyzetet. Szúrós, határozott tekintettel viszonozta a kíváncsiskodók pillantását. Ashlyn a mosdó felé vette az irányt, míg Greg leült az egyik asztalhoz, és rendelt. A könnyű kis ruha anyaga, lágyan borította be a nő testét, sejtelmesen kihozva az idomait. Greg egy ragadozó tekintetével követte, amíg kecsesen elé nem csúszott a székre.
– Rendeltem helyetted is, nem baj? – Ashlyn megrázta a fejét, a férfire mosolygott. Greg, váratlanul a nő kezéért nyúlt, és simogatva a markába rejtette.
– Tagadhatatlanul a figyelem központjában vagy – suttogta a lány, oldalra pillantva. – Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért?
Greg arcáról eltűnt a mosoly, torkát köszörülgetve, lehajtotta a fejét.
– Majd otthon – motyogta, Ashlyn beleegyezőn bólogatott.
– Egy pillanat – biccentett elnézést kérő fél mosollyal Greg –, biológiai szükséglet.
– Persze. – Elengedték egymás kezét. Ashlyn magára maradt a fürkésző tekintetek kereszttüzében. Szinte megváltásnak érezte, amikor az asztalukhoz lépett a pincér, és gondosan az asztalra pakolta a rendelt menüt. A döbbenet csak eztán érte a fiatal nőt. A középkorú férfi közelebb hajolt hozzá.
– Bocsánat kisasszony – mondta visszafojtott hangon a pincér. –Tisztában van vele, hogy kivel van együtt?
Első reakcióként, Ashlyn szemöldöke felszaladt a meglepetéstől.
– Miért ne tudnám? – csattant fel.
– Azt is tudja, hogy a saját anyját is… – A férfi meglátta közeledni Greget, elhallgatott. Illedelmesen meghajolt, s mintha mi sem történt volna, sietve távozott az asztaltól. Igyekezett nem felnézni Greg szemébe, ahogy elhaladtak egymás mellett.
Ashlynre ránehezedett a döbbenet az elharapott mondat után. Nem tudott szabadulni a gondolattól, mit jelenthetett az, hogy „a saját anyját is…” Kétségek kezdték gyötörni, hogy miféle ember karjaiba menekült. Eszébe jutott, ahogy a szüleit említve, Greg csak annyit mondott róluk, hogy meghaltak. A nő gyomra szinte görcsbe rándult a gondolattól, mi van, ha ő ölte meg őket? Lehet erre akarta figyelmeztetni a pincér. Greg észrevette, hogy Ashlyn furcsán zavartá vált, méregeti őt.
– Mi a baj? – kérdezte, leengedte a kezét a tányér mellé. – Rosszat rendeltem? Nem ízlik?
– De! – vágta rá azonnal a nő. – Finom, csak elgondolkodtam.
– Azt, vettem észre – motyogta Greg. Tekintete mélyreható volt, ahogy a nőre nézett. Keserű csalódottsággal hajtotta le aztán a fejét, miután kiolvasta Ashlyn szeméből a nő kételyeit, a félelmét.
Feszült csend telepedett közéjük a hazafelé vezető úton, és a lakásban is, sokáig szó nélkül pakolásztak. Ashlyn a vásárolt ruhákat rendezgette, vagdosta le a címkéket, hajtogatta őket. Greg a konyhában, derékig bújt a hűtőbe, ahogy a hozzávalókat válogatta össze a készülő kajához.
– Sikerült kellő képen megrémiszteniük? – a nőt váratlanul érte a férfi kérdése. Lelassultak a mozdulatai, nagy levegőt vett.
– Nem – sóhajtotta. – Nem rémisztettek meg.
– De elbizonytalanítottak.
Ashlyn nem válaszolt azonnal, maga sem tudta milyen érzések kavarogtak benne. Arra kapta fel a fejét, hogy a férfi ott állt előtte, a belsőjéig hatoló tekintettel. Greg leült vele szembe, az asztalra, arcuk egy vonalba került.
– Ash – kezdte halkan –, ha csak egy szikrája van benned a bizalmatlanságnak velem szembe, akkor inkább menj el.
– És benned, velem szemben? – kérdezett vissza a nő. Greg félrepillantott, lehajtotta a fejét.
– Ez több mint egy genetikai rendellenesség – ingatta a fejét Ashlyn. – Nem én, nem bízok benned Greg. Te vagy, aki falakat emel maga köré. Én… mindent elmondtam neked magamról.
Greg több módon fonogatta össze ujjait, elgondolkodva figyelte.
– Én már megvívtam a saját háborúmat, hogy békén hagyjanak – motyogta. – Most a tiedet kell.
Ashlyn mélyet sóhajtott, amibe benne volt a lemondás, hogy bármit is elmond majd neki a férfi.
– Értem – fújta ki a levegővel a szavait. – Ne halljak, ne lássak, ne beszéljek, csak vakon, süketen, és némán kövesselek. Ez az ára annak, hogy segítesz?
– Nem – nyögte a férfi. – Ne haragudj! Nem tudom. – Bizonytalanul pislogva kapkodta a tekintetét. – Nem vagyok hozzá szokva az emberi társasághoz.
Ashlyn, Greg felé dőlt, borostás arcát a kezébe vette.
– Nem érdekel, mit mondanak mások – mondta a szemébe. – Majd… beszélsz róla… ha akarsz… vagy… – Nem tudta befejezni a mondatot, mert Greg egy hirtelen elhatározással feléje hajolt, puhán kapott az ajka után. A férfi apró szenvedélyes csókokkal fojtotta belé a szót, miközben egy heves mozdulattal felkapta és a kanapéra döntötte a nőt. Egyre mohóbban szabadították egymásra pillanatról-pillanatra fokozódó vágyukat…
Határozottan verték meg az ajtót, ami kizökkentette őket. Nehezen, a levegőt kapkodva szakadtak el egymástól. A zörgés egyre türelmetlenebb lett. Ashlyn tekintetében megjelent az ijedség, Greg pedig elszánt dühvel csúszott le a nő testéről. Elsőre, két alak formáját vette ki elmosódva az ajtó vastag üvegén keresztül.
– Én beszélek – suttogta, a válla felett Ashlyn felé, szinte csak a szája mozgott. – Jessica Harber vagy, Oregonból. – Ashlyn bólintott, és a konyha felé vette az irányt. Greg ajtót nyitott. Hárman álltak a küszöbön. Tod a helyi serif, aki mögött két másik ismeretlen ácsorgott. Tod Ramsey, hasonló korú volt, mint Greg. Tekintetüket hosszan fúrták egymás szemébe.
– Szép jó napot Gregory – biccentett Tod.
– Tod?
– Csupán érdeklődni szeretnének az urak.
– Azt lehet.
Tod megköszörülte a torkát, egy pillanatra hátra nézett a két férfire mielőtt belekezdett mondanivalójába.
– Nem találkoztál a napokban, egy ismeretlen, fiatal nővel?
Greg a legnagyobb természetességgel rázta meg a fejét, állta a serif kiveséző, de zavart tekintetét.
– Az úr – Tod kezével az egyik mögötte álló felé lendítette a kezét –, a húgát keresi.
Greg alaposan végignézet a férfin.
– Sajnálom – tettetett együttérzéssel nézett az idegen szemébe.
– Megtaláltuk a hölgy kocsiját, valamivel fentebb – folytatta Tod. – Biztos, hogy nem találkoztál senkivel?
– Biztos.
– Ma, volt veled valaki…
Greg szemöldöke felszaladt, tekintetét a serifnek szegezte.
– Igggen? – Feszült csend lett pár másodpercig.
– Greg…
– Ő Jessica a barátnőm – fújta Greg, kicsit kintebb tárta az ajtót, hogy Tod láthassa a konyhában serénykedő lányt. A férfi  csodálkozó, zavart tekintettel pislogott Gregre.
– A barátnőd? – hangjában nem kis hitetlenség volt, amitől Greg egy alig félmosolyra húzta a száját.
– Igen. – Kezét a lakás belseje felé lendítette. – Bemutassalak neki?
Tod pillanatnyi bizonytalanság után bólintott, és elfogadta a lehetőséget. Megindult. A két férfi már lépni készült, hogy követik, de Greg egy határozott mozdulattal, karjával elzárta előttük, Tod után a belépés lehetőségét. Szúrós tekintettel nézett a közelebb álló szemébe, aki a nő fivérnek mondta magát.
– Greg? – a serif is megtorpant.
– Ez az én otthonom – mondta határozottan Greg. – Azt engedek be, akit én akarok. Őket nem ismerem. Nincs joguk csak úgy átlépni a küszöbömet.
Tod megadón bólintott, tovább ment a konyháig, ahol Ashlyn fogadta mosolyogva.
– Jó napot! – nyújtotta a kezét a rendőr felé. – Jessica. Jessica Harber, Oregonból. – hadarta. A serif kezet rázott vele.
– Tod Ramsey – mutatkozott be a rend őre is.
– Tegnap éjjel jött, ha ez is érdekelne. – Greg még mindig ajtón kívül tartotta a két idegent, közben felváltva méregette őket. – Hasonlít a húgára? – tette fel pimaszul a kérdését az állítólagos fivérnek, mire az megrázta a fejét.
– Gondoltam – húzta félre a száját Greg –, mivel Jessicának nincs is testvére.
Tod, valamivel oldottabb lett. Még biccentett a lány felé, aztán elindult kifelé, de Greg előtt megállt.
– Nem hivatalos kérdés. Nem is kell rá válaszolnod – hadarta. – Csak a keresést lendítenéd előbbre… ha megtennéd…
– Kérdezz – rántott a vállán hanyagul Greg.
– Nem messze innen találtuk meg a roncsot. Te szoktál futni, meg az erdőt járni. – Tod láthatóan feszengett. – Nem is láttad a kocsit?
Greg félrehúzta a száját.
– Nem. Amúgy meg – óvatosan felhúzta a nadrágszárát –, pár napja kihagyom a futást.
Tod bólogatott, láthatóan kielégítették a válaszok.
– Bocs a zavarásért, és kösz. – Greg csak biccentéssel válaszolt, becsukta az ajtót. Pár határozott, nyújtott lépéssel a konyhában volt Ashlyn előtt. Megragadta a csípőjét, feltolta maga elé a konyhapultra. A lány nem tudta mire vélni, de ösztönösen hagyta magát irányítani. Greg lehúzta válláról a laza pólót, Ashlyn nyakába fúrta az arcát, kóstolgatva csókolgatni kezdte. A lány pillanatnyi zavarát félretéve, átkarolta a férfi nyakát, lábait Greg csípőjére kulcsolva közelebb húzta magához.
– Mi ütött beléd? – suttogta Ashlyn félrebillentve a nyakát. Kezeivel a férfi trikója alá simított, fel a mellkasán.
– Most mennek majd el, a teraszajtó előtt – morogta Greg a nő bőrébe, apró, puha harapásokkal haladt fel a nyakán az ajkáig. Ashlyn lopva oldalra pillantott. Gregnek igaza volt. Lehunyta a szemét, átadta magát a férfi szenvedélyes csókjának. Azon kapta magát, hogy Greg kezei a hátán matattak, kikapcsolta a melltartóját, lesimogatta vállairól a póló alatt a pántját. Jóleső mosolyba szaladt a szája.
– Már elmentek – mondta elfojtott nevetéssel Ashlyn.
– Helyes – dünnyögte Greg, egy pillanatra sem állt meg. Ügyesen kiszabadította a nő karjait is a pólóból, s csak addig szakadt el az ajkaitól, amíg áthúzta a ruhadarabot a fején. Simogatva ölelte magához újra a lányt, csókolta tovább.
– Akkor folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk – mosolygott, ahogy mondta a szavakat, ajkát puhán Ashlynéhez dörgölte.
– Dörzsölt egy fickó maga Gregory Corriel – kuncogott Ashlyn. – Tudja? – túrta fel közben a férfi felső testén a trikóját. Greg készségesen emelte a karját, hagyta, hogy a nő lehúzza róla. Beleremegett a gyomra, ahogy Ashlyn végig vezette nadrágja derekának vonalán az ujjait. Érezte, hogy meglazult a ruhadarab, és elborult az agya. Nyögve adta át magát a meleg, puha kezek simogatásának. Vitte az ösztön, a vágy. Egyre vadabbul, és követelőzőn akart még többet érezni. Az Ashlynből felszakadó hangok, csak még jobban hergelték. Hol mohón simogatta a nő testét, hol vakon, találomra, biztos kapaszkodó után kutatott. Erőteljesen mozdult a csípője, valamit lesodort a kezével. Végül a hűtőnek támasztotta meg a tenyerét. Az megbillent a mozdulataitól, hallhatóan valami felborult benne. Ashlyn a combjai közé szorította a férfi csípőjét, körmeivel végigszántotta a hátát. Csak egy fél pillanatig fogta magát vissza, hogy ez fájhatott, aztán újra utat engedett a szenvedélyének. Határozottan tetszett neki, hogy Greggel megtehette. Ha nem láttak volna épen eleget, az előbbi vendégek, akkor, ha még elég közel voltak, hallhatták is őket.
Greg, még cirógatva tartotta a karjában Ashlynt, állát a vállán pihentetve, bele-bele csókolt a nyakába.
– Ismerted őket? – kérdezte.
Ashlyn megrázta a fejét, ujjai szabálytalanul kalandoztak a férfi hátán.
– Akkor van esély, hogy ők sem láttak még. Nem tudtak beazonosítani.
– Főleg ilyen csutak hajjal – nevetett fel Ashlyn. Greg szemöldökét ráncolva kicsit hátrébb húzta a fejét.
– Azt mondtad tetszik!
– Persze! – Arcon csókolta a férfit, a tarkóját matatva. – Mert tényleg tetszik. Merőben más, mint volt, de vagány.
– Az – Greg visszahelyezte állát a nő vállára.
– Ismerted a serifet? – kérdezte bátortalanul Ashlyn.
Greg bólintott.
– Nem tünt annyira ellenségesnek, mint a városban a többiek.
Greg mélyet sóhajtott, a levegővel fújta ki a szavait.
– Míg iskolába jártam, az osztálytársam volt.
– Míg iskolába jártál?
– Igen – nyelt egy nagyot Greg. – Egy darabig úgy jártam iskolába, mint más. Aztán… magántanuló lettem. Anyám kiíratott.
Ashlyn nem tudta kérdezzen-e, vagy csak hagyja beszélni a férfit. Ujjai Greg tarkóját cirógatták. Érezte, hogy a férfinek fájdalmasak az emlékek. Gondolkodott, hogyan beszéltethetné tovább, hogy ne faggatózásnak tűnjön, és Greg, ne húzza fel újra a falait.
– Tod a barátod volt?
– Nem voltak barátaim – mondta csendesen Greg. – Bármit megtettem volna, hogy legyenek.
– Bármit? Ezt, hogy érted? – Ashlyn hátrébb húzódott, hogy a férfi szemébe nézhessen.
– Hagytam… – Greg lehajtotta a fejét.
– Mit hagytál?
– Nekik tetszett… és akkor velük játszhattam – motyogta. – Nekem meg… semmi nem fájt.
– Greg! Miket hagytál te nekik? – végignézett a férfi felső testén, a sebeken. Összeszorult a torka, megértette. Magához ölelte, szorosan.
– Istenem te! – suttogta. – Ne mond, hogy neked semmi nem fájt! – Szeme teleszaladt könnyel. – Dehogynem fájt! A lelkednek biztosan.
Greg, Ashlyn nyakába fúrta az arcát. Olyan erővel szorította magához a nőt, mintha a következő pillanatban elveszthetné.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése