TALAN - 9 - A célegyenesben

Ivan arcán ugyanezek az érzések futottak át, ahogy meglátta Talan mellkasán a rúnákat. Szemei őszinte döbbenettel kerekedtek el, a látvány tagadhatatlanul mellbe vágta. Első pillanatban fel sem tűnt neki, hogy a rúnák rajzok. Amikor viszont tudatosult benne, hogy csupán felfestett az egész, ráncba szaladt a homloka.

– Mi a franc ez, kisöcsém? – szakadt fel a fehér hajú vadászból.

– Kölyök, öcsém, kisöcsém – sorolta Talan. – Nem lehetne, hogy egyszerűen a nevemen szólíts? Ahogy Bardwell nem az apám, neked meg nem vagyok a kisöcséd! Utálom, ha így szólítotok!

– Rendben! – Ivan keze lendült, hogy mellkason csapja egykori tanítványát, Talan pedig tökéletes reflexszel mozdult el, hogy a vadász ne tegyen kárt Haley munkájában.

Ivan kikerülve Talant, lassan bentebb sétált a kis motelszobába, tekintetét körbevezette a falakon, a berendezésen.

– Minek jöttél utánunk? – dünnyögte mérgesen Talan, s nem titkolt dühvel vágta be a vadász mögött az ajtót. – És hogy a fenébe találtál meg?

Ivan mély levegőt vett, s invitálás nélkül kényelmesen helyet foglalt az egyik szabad fotelban.

– Nem én vagyok az egyetlen – morogta Ivan. – A kis védencednek ugyanis van családja!

Haley kikerekedett szemekkel kapta fel a fejét.

– Családom? – motyogta hitetlenkedve Haley, s érdeklődve csúszott le az ágyról, hogy közelebbről hallja Maxon híreit. – A nővéremen kívül?

Ivan lassú bólogatással válaszolt. Talan rosszallóan ráncolta a homlokát, ahogy tekintetét a lánynak szegezte.

– Nem tudtam! – emelte meg dühösen a hangját Haley.

– Anyád bátyja, Nicholas Goings – mondta Ivan, konkrétan megnevezve a személyt. – Keres téged!

– Az anyám bátyja? – Haley szemei elkerekedtek. – Akkor ő vámpír, igaz? Mi a fenének keres? Sose beszélt róla az anyám! Szerintem Kaila sem ismeri!

– Segíteni jöttem – Ivan Talan szemébe nézve várta egykori tanítványa jóváhagyását.

– Honnan veszed ezeket?

– Jajj öcsém! – fújta Ivan, hitetlenkedve ingatva a fejét. – Te ott a pihenőben, mindenki előtt fennhangon kijelentetted, hogy hozzád tartozik! Fogalmad sincs mennyien tudták az anyjáról, hogy micsoda! Akkor is mondtam, hogy orbitális marhaságot csináltál! Engem is kérdeztek rólatok! Még pénzt is ajánlottak…

– Elfogadtad? – vágott közbe Talan gúnyos éllel, amire Ivan dühösen furta tekintetét a fiatal vadászéba.

– Akkor szerinted itt lennék, hogy figyelmeztesselek? – kérdezett vissza Ivan. – Segíteni jöttem! Mondtam! – A fehér vadász indulatos kézmozdulatokkal kísérte szavait.

Talan és Haley összenéztek, szavak nélkül is megértették egymást, bár a véleményük nagyon is különbözött.

– Megoldjuk egyedül – morogta Talan.

– Segíthetne! – vágta rá Haley, mire Talan mérgesen húzta össze a szemöldökét.

– Idáig is eljutottunk simán!

– Ha én megtaláltalak titeket, nekik is gyerekjáték lesz – szúrta közbe a tapasztalt vadász.

– Nekik? – Talan bizalmatlanul szegezte tekintetét Ivannak.

– Egy vámpír klánnak vannak emberei – magyarázta Maxon. – A nagybácsi a kicsi unokahúgáért, biztos lehetsz benne, hogy nem magányosan fog ide sétálni! Örüljünk, ha nem fog hozni egy egész helyőrséget!

– Mi van? – Haley elkerekedett szemekkel még a száját is tátva felejtette a hallottaktól. – Ki volt az én anyám?

– Nem egy olcsó kurva, abban biztos lehetsz – biccentett Ivan, rosszalló pillantást küldve Talan felé. A fiatal vadász pontosan tudta, egykori tanítóját csak Haley jelenléte tartotta vissza attól, hogy újra ordibálni kezdjen vele, mint akkor, miután leszedte róla a gyilkos szándékkal szurkálódó kis vámpírlányt. Akkor mondhatni éppen jókor volt jó helyen a fehér vadász, ezt Talan sem vitatta. Perceken múlt a félvér élete.

– Akkor mit keresett abban a bordélyban? Miért kellett nekem olyan körülmények között felnőnöm? – fakadt ki Haley magából.

Ivan vállat vont.

– Talán az apád szúrta a szemüket és anyád őt választotta az ősi család és a nemes származás helyett. Vagy nem tetszhetett neki az udvari etikett. Anyád elég makacs és lázadó természet volt. – A fehér vadász sorolva az alternatívákat, tanácstalanul tárta szét a karját.

– És te, hogy értél be minket ilyen gyorsan? – Talan bizalmatlanul méregette Ivant. Bardwell figyelmeztető szavai mélyen belé ivódtak.

– Mert ti annyira siettetek, igaz? – kérdezett vissza Maxon, megköszörülve a torkát. – Ráérősen heverészve egymást pingálgatjátok. – Kezét hanyagul lendítette Talan mellkasa felé. A félvér zavart, szégyenkező pillantással kapta el a tekintetét.

– Nem én voltam gyors, ti viselkedtek úgy, mint aki kirándul.

Talan fejében a bizalmatlanság nem enyhült egy pillanatra sem. Még az is eszébe jutott, nem-e látta őket az egykori tanító, ahogy az út mellett egymásnak estek Haleyvel.

– Szóval gyerekek, jobb lenne, ha gyorsan összekapnátok magatokat és elhúznánk innen a hátsónkat! A vámpírok sokkal gyorsabbak, mint én! – magyarázta Ivan, sürgető kézmozdulatokkal. – Haley csak Clear Creek-en lesz biztonságban, a menedékházban.

– Menedékház?

– Igen – bólintott a tapasztalt vadász. – Dunkinék kocsmája. Braydon és Emma Dunkin. Ott senki nem emelhet kezet senkire! Se vadász, se alakváltó, se senki! Onnan Haleyt sem cipelheti el saját akarata ellenére, még a nagybátyja sem!

– Értem – fújta egy mély sóhajjal Talan. – Akkor gyerünk!

Haley egyetértően bólintott, s hozzáfogott pakolni a cuccaikat. Elcsomagolta az asztalon lévő ételt, majd a mosdóba indult összepakolni a tisztálkodási szereket. Talan széttárt karokkal a lány felé fordult.

– Ezzel a szarral mi legyen?

– Az nem szar! – ráncolta a szemöldökét a lány. – Kibírsz még vagy fél órát a trikód nélkül, aztán lemoshatod – legyintett Haley rántva a vállán.

Ivan és Talan épp csak magukra maradtak a szobában, míg Haley a tusolóba vonult, a fehér vadász megragadta a félvér karját.

– Tud a köteléketekről? – kérdezte visszafogott hangon Ivan.

– Tud – bólintott Talan. – Elmondtam neki.

– Hogy reagált rá?

– Megbeszéltük, hogy véletlen volt. Egyikünk sem tudta mit csinál, így semmi kötelezettségünk egymással szemben – magyarázta Talan szintén visszafojtott hangnemben.

– És szerinted, ez elég?

– Nekünk igen!

– Ez ettől sokkal több, kisöcsém!

– Ne kisöcsémezz! – sziszegte a szavait Talan, Iván szemébe, minden szót kihangsúlyozva.

Kissé feszült volt a hangulat a sokadik mérföld után is. Talan elől ült Ivan mellett, néha a tükörbe pillantva nézett a hátsó ülésen utazó Haleyre, aki kényelmesen középre húzódva tökéletesen láthatta mindkét vadászt. Talan sűrűn el is kapta Ivan és a kamasz tekintetét, amikor egymásra néztek. A sokadik rajtakapás után döntött. Megköszörülte a torkát.

– Te mióta ismered Bardwellt? – kérdezte váratlanul.

Ivan szemöldöke felszaladt egy pillanatra, majd közömbösséget színlelve rántott a vállán.

– Rég – mondta kurtán.

– Milyen rég?

– Nagyon rég.

– Te, megbízol benne?

– Senkiben nem bízom meg – vágta rá határozottan Ivan.

– Bennem sem? – faggatózott tovább Talan.

– Benned sem. – A válasz szinte megfagyasztotta a levegőt. Talan légzése elnehezült, torkát megmagyarázhatatlan keserűség szorította.

– Adtam rá okot, amiért nem?

– Miért bízzak olyanban, aki bennem sem bízik? – kérdezett vissza Ivan, tekintetét Talanéba fúrva.

– Honnan veszed, hogy nem bízok meg benned?

Ivan magabiztos mosolyra húzta a száját, vágott egy fintort, majd újra az útra figyelt.

– Nem akartad, hogy elkísérjelek titeket. Amikor ajtót nyitottál, az arcodról ordított a döbbenet – sorolta Ivan, majd újra oldalra pillantott tanítványára. – Én is kérdezhetném, hogy mivel érdemeltem ki.

Talan előbb lesütötte a szemét, majd némán elfordította a fejét, s túlnézett az ablakon, tekintetét messzire engedve a futó tájat figyelte. Mikor újra visszafordult tanítója felé, ismét elkapta, ahogy Ivan és Haley egymást nézték a visszapillantó tükörben.

– Állj meg! – Talan hangja szinte parancsoló volt.

– Mi a baj?

– Állj meg! – ismételte meg a félvér vadász erélyesebben, Ivan pedig eleget tett a felszólításnak. Hirtelen mozdulattal félrekormányozta a kocsit az út szélére, és beletaposott a fékbe.

– Tessék – fújta.

Talan dühös mozdulatokkal átült a hátsó ülésre, Haley mellé. Ahogy beszállt, átkényszerítette a lányt Ivan mögötti oldalra. Így már nem láthatta egymást a két ember. Elégedetten dőlt hátra, tettetett kényelemben, pedig tagadhatatlanul sugárzott róla a feszültség. Utastársai előtt nem is igazán tudta ezt leplezni. Haley előtt pláne nem, hiszen ő ugyanúgy érezte a vadász legbelső érzéseit, mint ő maga. A lány aggódva pislogott társa felé, aki idegesen fűzögette különböző alakzatokba az ujjait. Haley apró tenyerével puhán takarta be a férfi kezét. Talan nem nézett rá, kitartóan szegezte tekintetét az összefonódó ujjakra. Haley a férfi álla alá simított, nyújtózkodott kicsit, hogy arcon csókolja őt. Talan makacsul összeszorított állkapoccsal, mint egy durcás gyerek nem reagált a lány tettére. Ivan a visszapillantó tükréből figyelte a fiatal párocskát, keskeny ajka halvány mosolyba húzódott, egy alig mozdulattal csóvált a fején, aztán újra az utat figyelte.

– Fázom – suttogta Haley némaságban megtett hosszú órák után. Közelebb bújt Talanhoz, aki átölelte, s az apró lány valósággal eltűnt a hatalmas izmos karok takarásában. A kamasz érezhetően remegett.

– Nem vagy jól? – kérdezte aggódva Talan.

– Fázom – ismételte meg Haley, szinte csak lehelte a szavakat.

– Változik – dünnyögte Ivan, tekintetét a tükrön keresztül Talanéba furta.

– Változik? Mivé? – ráncolta a homlokát a félvér vadász. – A vámpírok nem váltanak alakot vagy ilyesmi. Vagy igen? Nem csak a szemfoguk jön elő, ha vért akarnak inni?

– A vámpíroknak nem dobog a szívük – morogta Ivan. – Haley belülről változik. A szervezetének alkalmazkodnia kell pár új dologhoz.

– Ha nem dobog a szíve, hogyan él?

– Hát ez az kisöcs…

– Szomjas vagyok – nyögte Haley, hallhatóan nagyot nyelt. Elhúzódott Talantól, az ablakhoz kuporgott.

– Vér kell? – Talan gyengéden simította végig a remegő vállakat.

– Nem tudom – motyogta a lány.

Ivan félreállt az úton, s készségesen sietve ment a csomagtartóból elővenni a hűtőtáskát. Nyitotta a kocsi ajtaját s egyenesen két csomagot nyomott Talan markába. Haley kifordulva önmagából, valósággal rácsapott a vérkészítményre. Kikapta Talan kezéből, mohón tépte, s nem éppen szalonképesen nekiesett. A két férfi döbbenten figyelte a fiatal lányt, aki azonnal kapott a másik tasakért is, amit pillanatok alatt leöntött a torkán, aztán éhes vágytól feketülő szemekkel nézett a két vadászra.

– Még – lehelte, nyelvét végigvezetve vértől vöröslő ajkán.

Ivan hátrébb lépett a kocsitól, közben találomra markolt ki a fagyos zacskókból, s feléjük dobta. Haley pillanatok alatt összekapkodta Talan öléből a vértasakokat és egymás után mohón elfogyasztotta mindet, majd hol Talanra, hol Ivánra szegezve csillogó veszélyesen sötétlő tekintetét, mint egy ragadozó lassú becserkésző mozdulattal megindult feléjük.

– Basszameg! – sziszegte Ivan, s ösztönösen kapta elő nyílpisztolyát a combjára erősített tartójából, azonnal célzásra emelve.

– Ne! – ordította Talan azzal magukra csapta a kocsi ajtaját. Elkapta a lány derekát és az ölébe fordította magával szemben.

– Rendben, kicsim! Itt vagyok! – szuszogta Talan kapkodva a levegőt. Tulajdonképpen maga sem tudta mire is vállalkozott, Haleyt ilyen állapotban még soha nem látta. Simogatni kezdte a lány hátát, ahogy a csípőjére csúszott a keze közelebb húzta magához. Haley még mindig Ivan felé tekingetett, úgy nézte az idősebb vadászt, mint egy prédát. Talan simogatva vette kezébe a lány arcát, maga felé fordította.

– Én, kellek neked, nem ő – suttogta Talan, száját a kamasz vámpír véres ajkához dörgölte, simogatta vele, majd mélyen birtokba vette a nyelvével. Haley a csókjukból is ki-kipislantott Ivan felé, aki felkészülve egy esetleges támadásra, még mindig a kocsi felé irányítva, lövésre készen szegezte feléjük a nyílpisztolyát.

– Rám figyelj Haley! Nézz a szemembe! – zilálta a szavakat a félvér vadász, ahogy fokozódott az izgalma a lány közelségétől. Simogatva terelte Haley ajkát a nyaka felé.

– Belőlem igyál! – kínálta fel magát Talan. Haley ringva billegett a férfi combján, egyre kéjesebben dörgölte magát a vadászhoz, nyelvét végigvezette a nyakán az alkalmas helyet kutatva, hogy honnan igyon belőle. Az apró simogató kezek közben bontogatták Talan felsőjét, majd türelmetlenné válva már tépték. A lány teljesen kifordult önmagából, semmi kamaszos nem volt jelen pillanatban benne. Forró buja vágy sütött minden mozdulatából, a vérszomj irányította, egy nőstényragadozóvá vált. Talan pedig határozottan élvezte amit Haley tett vele. Felbátorodva a lány viselkedésén, ő is elkezdte kihámozni a ruhájából a vámpírt. Bőrük egyre több felületen simult egymáshoz, ami remegő izgalom borította el Talan egész testét. Jobban Haley alá csúszott, szinte már félig fekvő helyzetben, csípőjéről lentebb tolta a nadrágot, hogy ne csak kívülről, belülről is érezze a lányt. Ahogy Haley belé mélyeztette tűhegyes fogait, ő elmerül a lány testében, s elborította a kábulat, egy pillanatra megfeszültek, majd ernyedtek az izmai. Aztán pillanat tört része alatt, szinte újra éledt. A törékenynek tűnő testbe markolva magához szorította a lányt, még bentebb hatolva belé, s előtörő fogait Haley kecses ívű nyakába mélyesztette. Mohón nyelve egymás vérét, egyre erőteljesebbé váló mozdulatokkal sodródtak a kielégülés felé. Talan érezte, ahogy a vámpír körmei véresre szántották a bőrét, miközben ő is egyre többet követelve, markolászva gyúrta, szorította magához Haleyt. Nem emberi hangok szűrődtek ki egyre hangosabban a himbálódzó autóból.

Eközben Iván mindenre felkészülve markolta fegyverét, támadásra készen tartva az ezüst fejjel öntött nyíllal töltött pisztolyt.

Aggódott.

Talanért.

Főleg, hogy néha egy-egy tenyér vérvörösre maszatolva támasztotta az ajtóüveget, a hátsó szélvédőt, és az artikulátlan hangok, egyre félelmetesebbé váltak. A tapasztalt vadász nem egészen tudta kivenni mi történik a kocsiban a két félszerzet között. De egyben biztos volt. Nem finomkodtak egymással. Egész mellkasában érezte dörömbölni a szívét, agyában mantraként ismételgette:

„Gyerünk kölyök! Remélem, tudod, mit csinálsz! Éld túl! Te éld túl”

Aztán hirtelen csend lett.

Óráknak tűnő percekig várakozott, mire nyílt a kocsi ajtaja és Talan kászálódott ki az autóból, kissé zilált, véres állapotban. A felsője cafatokban lógott rajta, nadrágja megbontva a csípője alatt. Alkarjába törölte a vért a szájáról, miközben lassú nyugodt léptekkel elhaladt Ivan mellett. A vadász kikerekedett szemekkel követte tekintetével egykori tanítványát.

– Egek! – Ivan homloka ráncba szaladt, kíváncsian forgott vissza a válla felett a kocsi felé pillantva. – Megetted?

Talan megállt, mélyeket sóhajtva szívta tele a tüdejét, lassú mozdulattal végzett pár fejkörzést, miközben az izmok és a csontok szinte hullámoztak a bőre alatt. Ivan szeme előtt forrtak össze a heves aktus közben szerzett sebek a félvér vadász testén. Talan leszedegette magáról felsőjének véres cafatjait, majd megigazította magán a nadrágot.

– Van egy gallon víz a csomagtartóban – intett a fejével Ivan. – Nem árt, ha lemosod magad. Úgy nézel ki, mint egy pszichopata gyilkos.

– Kösz – dünnyögte az orra alatt Talan.

A fehér vadász adagolta a vizet, a félvér pedig alá hajolva locsolta tenyeréből a testére.

– Így oldottátok meg eddig is? Ezt jelentette volna az, amikor azt mondtad, eddig is megoldottuk? – törtek elő újba az aggódó, okító szavak a tapasztalt vadászból. Talan csak egy néma pillantásra méltatta egykori tanítóját.

– Beszarás! – fújta Ivan. – Te tényleg szoptatós dadája lettél egy taknyos vámpírnak!

– Ne beszélj így róla! – mondta Talan egy mélyről jövő figyelmeztető morgással kísérve a szavait.

– Te ezt minek neveznéd?

– Már nem tud leszívni – magyarázta Talan, közben tiszta felsőt vett fel a még vizes testére.

– Nem?

– Nem! Ő a társam!

– Talan ez abszurd dolog!

– Ilyen kapcsolatokból születnek a félvérek! – vigyorba szaladt Talan szája.

– Egy prikolics és egy vámpír? Képtelenebb és kilátástalanabb párosítás, mint Rómeo és Júlia!

– Miért? – Talan érthetetlenül tárta szét a kezét. – Kiegészítjük egymást!

– Dajkálod egy ősellenséged fattyát! – emelte meg a hangját Ivan. – Csodálkozom, hogy rajtad még nem jelentek meg rúnák! Mert megérdemelnéd! Ezt nem látják az istenek, mert különben már szárnyakat is kaptál volna!

– Megesküdtem az anyjának, hogy elviszem ahhoz a vajákoshoz – morogta Talan. – Ez a társ dolog csak jól jön az úton, hogy teljesíteni tudjam, amit megígértem. Tudom, hogy hülyeséget csináltunk. Majd megoldom valahogy, hogy szabad legyen.

– És ha én nem akarok szabad lenni? – szólalt meg váratlanul Haley nem sokkal mögötte. Szemei könnytől csillogtak, makacsul szorította össze ajkait.

– Szóval csak jól jön az úton, hogy… hogy teljesíteni tudd… – legyintett a lány, fordult és futni kezdett random módon egy irányba. Nem érdekelte merre, csak minél messzebb.

– Tényleg, pont úgy tűnik, mintha megbeszéltétek volna ezt a társ dolgot – húzta félre a száját Ivan, kezét a távolodó lány irányába lendítve.

– Fogd be! – utasította röviden Talan a fehér vadászt és futásnak iramodott Haley után. Csak remélte, hogy nem tudja tudatosan alkalmazni az illanást a lány és nem tűnik el, ki tudja hová hirtelen a szeme elől.

– Haley! Haley, állj meg! – kiabált utána, de hiába. Mikor beérte és elkapta a karját, Haley egész testét beleadva taszított rajta. Kicsúszott a kezéből a vámpír, mire ő újra utána kapott. Haley dühösen lendült, hogy ismét ellökje magától Talant. Még hozzá sem ért, a félvér vadász mégis nem keveset repült a levegőben. Talan ahogy talajt ért, meghempergett a földön, mellkasát töréshatáron érezte a láthatatlan lökéshullámtól. A levegőt kapkodva tápászkodott fel. Láthatóan Haley is megdöbbent attól, amit produkált. Elkerekedett szemekkel meredt a kezeire.

– Nem akartam! – nyögte, odaszaladt a férfihez, átölelte s arcát Talan mellkasához nyomta.

– Tudom – motyogta Talan, és viszonozta a lány ölelését, arcát Haley hajába fúrta. Lassan rendeződött a légzése.

– Ne haragudj!

– Haley, én nem haragszom – fújta a férfi. – Azt hittem, megbeszéltük és letisztáztuk ezt a társ dolgot.

– Tudom. Csak… néha olyan mintha mégis éreznél valamit irántam – duruzsolta Haley a vadászba bújva. Talan mellkasa szorított és nem csupán az előbbi lökéshullámtól. Ő maga sem tudta mit érez.

– Miért nem rakunk tüzet? – kérdezte Haley, guggolva kuporgott térdeit átölelve ringatta a testét. – Fázom.

– Megint? – szaladt fel Ivan szemöldöke, mire Talan azonnal rosszallóan fúrta tekintetét a fehér vadászéba. Ivan védekezőn s egyben bocsánatkérően emelte magasba a kezeit.

– Nem szóltam semmit – hadarta. Elfordult és az alkalmi szállásnak választott barlang felé indult.

Talan Haley mellé guggolt, egy cirógató mozdulattal a lány füle mögé simította rövidke haját.

– Innál?

Haley makacsul megrázta a fejét.

– Haley!

– Nem! Uralkodnom kell rajta! – makacskodott a lány. – Nem akarok egy folyton vérre szomjazó szörnyeteg lenni.

Talan mélyet sóhajtva ülésbe engedte a testét Haley mellett.

– Nem hiába vannak rajtad a rúnák kicsi lány. Te nem vagy szörnyeteg!

– Meg sem érdemlem őket – morogta Haley, mint egy durcás gyerek. – Ha te nem vagy mellettem, már biztos öltem volna. Nem is értem miért nem rajtad vannak.

Talan szomorú félmosollyal nézett a sötétségbe.

– Ivan azt mondta, egy prikolicsból soha nem lehet őrző.

– Miért nem? Pedig te nagyon jól őrzöl engem. – Haley vállával taszított a félvér vadászon.

– Az alaptulajdonságai miatt – rántott a vállán Talan.

– Vagyis? – Haley érdeklődve közelebb fészkelődött a férfihez, fejét az izmos vállára hajtotta.

Talan pislogott a sötétségbe, próbálta összeszedni a gondolatait. Vett egy mély levegőt, s hozzáfogott szavakba önteni az érzéseit.

– Dühöt érzek. Dühös vagyok mindenkire és folyamatosan bosszút akarok állni. Bárkin, bármiért. Lehet, hogy utólag elgondolkodom rajta és szégyellem magam miatta, de amikor megteszem… élvezem. Élvezem az erőt, amit birtoklok. Élvezem a félelmet, amit a szemükben látok. Nem volt mindig így. Kiközösített voltam. Az voltam, akit az intézetben csúfoltak, akit megrugdostak, akit a börtönben a cellatársak meg akartak fojtani álmában. – Talanból lassan de megindultak a szavak. – A saját anyám meg akar ölni mikor megszülettem. Azt sem akarta, hogy megmaradjak. Mindenkinek jobb lenne, ha nem is lennék, mégis élek. Egyszer meg akarok halni, egyszer meg a világ szemébe köpni, hogy nesze te rohadék akkor is itt vagyok! – Miközben beszélt, elkezdte tépkedni a füvet, hanyagul dobálta szét random módon. – Bosszúálló vagyok. Nem felejtek, nem tudok megbocsátani. Nem vagyok jó Haley.

– Azt a fiút elengedted – suttogta a lány, cirógatni kezdte a vadász karját. – Ne mond, hogy csak rossz van benned.

– Elengedtem, mert… – Talan mély levegőt vett, tekintetét a lányéba fúrta. – Te, kérted.

– Mit tennél még meg, ha kérném?

Talan rabja lett a két gyermekien tisztán csillogó sötét szempárnak. Elnehezült a légzése.

– Azt hiszem… bármit – motyogta zavartan, majd elkapta a tekintetét, mint aki szégyellte, amit bevallott.

– Valaki azt tanította nekem, hogy mindig az legyen előttem, hogy ember legyek, mindig, mindenhol, minden körülmények között. Sokszor hajtogatom… gyakran segít – szomorú mosollyal nézett fel a lányra. – Emlékszel? Egyszer azt mondtad, te a kutyákat szereted.

Haley hevesen bólogatott.

– Én nem. Én nem szeretem – rázta a fejét Talan. – De annak érzem magam.

– Miért baj az?

– Nekem olyan, szolga érzés.

– Szolga?

– Ahammm. Szolgának érzem magam – mondta Talan csendesen, szégyenkezve hajtotta le a fejét. – Inkább lennék farkas. Egy tisztességes vadállat, mint egy szolga korcs kutya. Ivan egy megbecsült vadász. Ember. Lennék olyan, mint ő. Cserélnék vele!

– Ne akard! Nem ismered az útját. Lehet keserűbb, mint a tied és nagyobb árat fizetett a tiszteletért, mint azt te gondolnád. Soha nem tudhatod. – Haley úgy beszélt, mint egy ezeréves tapasztalt és sokat élt bölcs öreg.

– Lehet – fújta Talan, majd rántott a vállán. – Ami nekem maradt az életemből, és ami a hitemmé vált, az csak az esküm és az adott szavam. És anyádnak a szavamat adtam, hogy biztos helyre viszlek.

– Azelőtt is vigyáztál rám, mielőtt az anyámnak meg nem ígérted.

– Ne kötekedj te kis pimasz! – Talan gyengéden megpöckölte a lány orrát, mire az vágott egy grimaszt. Aztán végigsimított a lány arcán.

– Esküszöm, hogy szabad leszel kicsi. Te nem olyan társat érdemelsz, mint én.

– Én meghalnék érted, Talan – mondta ki a legnagyobb komolysággal az apró lány, bele a férfi szemébe. A vadász tagadhatatlanul zavarba jött a vallomástól. Égette az arcát a szégyen, amiért ő ezt nem tudta ilyen könnyedén kijelenteni. Elbizonytalanodott. Haley megérezte. Szomorú mosollyal végigsimított a férfi borostáján.

– Semmi baj Talan. Az én érzéseim – a lány lassan felkászálódott a vadász mellől – függetlenek a tiedtől.

Talan hosszan nézett a távolodó kamasz után, közben érzelmek vihara dúlt a lelkében. Mintha két énje vitatkozott volna benne legbelül. Felpattant és elindult az ellenkező irányba, maga mögött hagyva kis alkalmi táborukat. Léptei felgyorsultak, ahogy összecsaptak a gondolatok a fejében, majd futni kezdett. Fogalma nem volt meddig vitték a kavargó érzések, hirtelen megállt. A neten olvasott információk jutottak az eszébe, hogy mikké is tud változni egy prikolics. A macskát már kipróbálta és a kutya formát szintén.

A felsorolásban ott volt a farkas is! – Villant az agyába. Azt még soha nem próbálta. Hogyan is tehette volna a városban? De most itt van kinn a természetben, az erdőben! Egy farkas természetes élőhelyén, senkinek nem tűnne fel! Lassú, mozdulattal engedte testét egyre lentebb és lentebb, légzését lassítva hagyta, hogy a vadon és a szabadság érzése szétáradjon az egész testében. Érezte sejtjeiben a változást, s egy mély sóhajjal már négy erős, de puha mancson állt. Nézte a lábait, amik most egészen mások voltak, mint mikor sárga szőrű kutyává vált.

Megcsináltam! – büszke, felszabadító érzés áradt szét belsőjében. Megrázta magát és izmai könnyedén, de erőteljes lendülettel lökték előre. Egyre szédületesebb iramot diktálva magának futott a bokrok és fák között cikázva. Nem tudta, de nem is nagyon érdekelte mióta futkosott élvezve a száguldás és a szabadság mámorító érzését. Megállt, hogy igyon a patak vizéből. Ahogy oltotta a szomját, a kövek között megrekedt állóvizes kicsi mederben meglátta a tükörképét. Sötét és rozsdabarna bundájú, borostyánbarna szemű farkas nézett vissza rá. Egy magányos, ordas farkas.

Emberek beszéde ütötte meg a fülét, amire felkapta a fejét. Megismerte Ivan hangját. Elindult abba az irányba, lassú, óvatos, puha lépésekkel. Az egyik bokor takarásában hangtalanul hasalt az avarba, fejét mancsaira hajtva hallgatózott tovább. A fehér vadász négy sötét ruhás férfival beszélgetett. Az egyikük egy tekintélyt parancsoló, dominanciát sugárzó magas néger volt. Mozdulatai mégsem erőteljesek voltak, inkább könnyed eleganciáról árulkodtak.

– Itt a pénzed! – intett a kezével, mire a másik vékony magas férfi pénzt számolt Ivan nyitott markába, amit a vadász aztán átszámolt.

– Közösek az érdekeink – vigyorgott elégedetten a fehér vadász. – Senkinek nem jó ez a kötelék.

Talan szemei elkerekedtek, mellkasába szorító érzés mart. Megértette, hogy Ivan róluk beszélt!

Hát mégis igaza volt Bardwellnek! Nem szabad bíznom benne! – Minden idegszálával remegve figyelt tovább.

– Megmondtam vadász, a köteléknek ma éjjel véget vetünk – mondta a néger. – Megegyeztünk!

Ivan bólintott, aztán egy könnyed mozdulattal búcsút intett a négy ismeretlennek. Fordult és elballagott.

Talan lassan csúszva hátrált ki a bokor alól, aztán minden izmát maximális teljesítményre sarkallva szelte a távolságot, hogy visszaérjen Haleyhez.

Hogy tudott így kisurranni a barlangból Ivan? Nem is láttam mikor hagyta el a tábort! – járt Talan agya, miközben megfeszített iramban futott.

A barlang bejáratánál megtorpant. A kis tisztás szélénél ott állt Ivan és Haley.

Hogy a fenébe ért ide előbb, mint én? – besurrant a barlangba, magára kapkodta a zsákjából a váltás ruháját. Guggolásban, mozdulatlanságban dermedve járt az agya, miközben a két embert figyelte, ahogy a legnagyobb megértésben beszélgettek. Eljutott a tudatáig, hogy azok négyen talán Haley családjához tartoztak. A domináns néger, biztos az anyja testvére! Dühe, lassan egészen más érzésbe csapott át.

Meg tudják szüntetni a köteléket! Ezt mondták! Talán mégis ez lesz a legjobb Haleynek… – járt az agya, vívódott magában, hiszen az anyjának egészen mást ígért! Ha náluk biztonságban lenne a lány, akkor Deborah miért nem a bátyját említette?

Lassan felegyenesedett s elindult ki a barlangból. Aztán valamivel odébb megállt tőlük és hozzáfogott, tábortüzet rakni. Közben féltékeny és védelmező pillantásokkal méregette a beszélgetőket.

– Nem arról volt szó, hogy nem rakhatunk tüzet? – szólt oda neki Haley, majd lemondón legyintett. Ivan viszont elindult felé, s ahogy odaért, mellé ereszkedett.

– Mi a baj?

– Semmi – válaszolt kurtán Talan, de nem nézett fel egykori tanítójára. Fogait összeszorítva pakolászta nagy alapossággal egymásnak a száraz gallyakat.

– Fontos neked, igaz? – Ivan csak egy pillanatra nézett a lány irányába a válla felett.

– Nem tudom, miről beszélsz – motyogta Talan.

– Ahogy nézed. Minden mozdulatod, gesztusod és tetted ordít arról, hogy védelmeznéd, hogy birtokolnád…

– Nem ismersz – sziszegte Talan félbeszakítva Ivant.

– Beszélgettem vele…

– Láttam – fújta Talan, félrehúzta a száját nemtetszését kinyilvánítva.

– Ő is azt szeretné, ha te szabad lennél.

A félvér mély sóhajjal engedte ki nem kevés gúnnyal a szót.

– Fantasztikus.

– Mi van veled?

Talan hirtelen Ivannak szegezte a tekintetét. Miközben mélyen és dühösen nézett a szemébe, nagyon uralkodnia kellett, hogy szemei ne váltsanak borostyán sárgára és ne ugorjon a vadász nyakának.

– Igazad volt! Könnyelmű és felelőtlen dolog bárkiben is megbízni!

Ivan fürkészte tanítványa tekintetét, szemöldöke ráncba szaladt, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Talan felpattant mellőle és elindult Haley felé. Megállt a lány előtt, pillanatok alatt végiggondolta az összes lehetőséget.

– Mit akarsz Haley?

– Hogy-hogy mit akarok?

– Anyádnak esküt tettem, hogy elviszlek a vajákoshoz.

– Vagyis Amarionhoz?

– Én nem ismerem ezt az Amariont. Te igen?

Haley bólintott.

– A nővérem mesélt róla…

– Mennyire megbízható? Anyád azt mondta, vigyelek a vajákoshoz Clear-Creek-re, ott biztonságban leszel.

– A nővérem megbízott benne. Nekem ennyi elég – rántott a vállán a lány.

– Ha itt lenne a nagybátyád, vele mennél?

Haley szemöldöke felszaladt a meglepetéstől.

– Őt nem ismerem – rázta a fejét a lány.

– És ha ő fel tudná oldani a köteléket közöttünk?

Haley szeme fátyolos lett, remegtek az ajkai, ahogy beszélt.

– Én nem… nem szeretném… de ha neked… neked úgy jobb…

– Rendben kislány – bólintott Talan. – Akkor segíts, hogy megvédhesselek. – Végigsimított a lány arcán, a nyakán. Simogatva szánkáztatta az ujjait Haley bőrén, aztán fölé hajolt, s végigcsókolta a vállát, fel a nyakán, míg végül szenvedélyesen vette birtokba az ajkát.

– Turbózz fel – suttogta a szavakat, s egy határozott mozdulattal tépve nyitott az ingjén, hogy teret engedjen a lány harapásának.

Haley tekintete elmélyedt a szomorú barna szemekbe, közben olvasott a férfi lelkében, s amit ott talált, attól könnyek szöktek a szemébe.

– Istenem – lehelte Haley, s átadta magát a simogató kezek kényeztetésének. – Akkor most csak te igyál belőlem – szuszogta a lány, s buzgón tette szabaddá a nyakát.

– A te harapásoddal teljes Haley! Csináld! – lihegte a felfokozott izgalomtól Talan, azzal egy mozdulattal az ölébe kapta a lányt, Haley a csípője köré kulcsolva a combjait szinte ráfonódott a férfire. Egymásba mélyesztett fogakkal mohón itták egymás vérét. Keveredett a két erő, miközben eufórikus állapotban sodródtak. Haley remegő kézzel hol még jobban húzta magához a félvér vadászt, hol a nadrágját bontotta. Talan markolva szorította magához a lányt, pár bizonytalan lépés után hátát az egyik fának vetette, s egyre hangosabb nyögésekkel merült el Haleyben, miközben érezte, hogy erősödik, töltődik tőle. Egész tudatát és lényét elborította, hogy meg kell védenie őt.

Mohón tapadtak egymás nyakára, erőt szívva a másikból. Aztán az egész egy fájdalmas rántással véget ért. Ismeretlen erő szakította el tőle a lányt, valósággal letépte róla. Olyan hirtelen történt az egész, hogy idejük nem volt engedniük egymást. Mindketten szakítottak ki a másik nyakából egy darabot, Haley körmei végigszántották a férfi vállát, a karját, még kapaszkodott volna belé. Talan szintúgy végigmarta a lány két oldalát, bár nem szándékosan tette.

– Haley!

– Talan! – Szinte egyszerre ordították egymás nevét.

Talan csak annyit látott a lányból, hogy magas ívben messzire dobták tőle. Valamivel távolabb az avarba esve, vergődve kapkodott levegőért, ahogy feltépett nyakából pulzált a vér.

– Haley! – Talan már lendült volna, de hihetetlen erővel csapódott vissza a fának. Bordáit reccsenni hallotta, légzése elnehezült. Amikor levegő után kapkodva felemelte a tekintetét az a néger férfi állt előtte, akit nem sokkal ez előtt Ivannal látott beszélgetni, akitől a fehér vadász pénzt kapott. Azonnal körbenézett, Ivant keresve.

Most ugyan hol lehet a mocskos áruló?

Ott ahol ő elkezdte a kis tábortüzet rakni, három másik ütlegelte és könnyedén dobálták egymás között.

Micsoda színjáték! – futott át Talan agyán, de nem volt ideje több időt pazarolnia egykori tanítójára. Saját magát kellett védenie, egy tagadhatatlanul erős és domináns vámpírral szemben. Talannak szokatlan harcmodor volt, az illanás. A legváratlanabb helyzetekben vált köddé ellenfele és tünt fel egészen máshol, ahol aztán újabb és újabb ütéseket vitt be neki a két tükörsimaságú ismeretlen anyagból készült dárdaszerű fegyverrel. A vámpírt meglepte Talan ereje és képzettsége, s az hogy mégsem olyan könnyű ellenfél, mint amilyennek gondolta. Talannak előnyére vált, hogy ebben a harcban nem kellett takargatnia állati mivoltát. A vámpírt pedig láthatóan zavarba ejtette, hogy nem egy ész nélkül vérengző prikoliccsal van dolga, hanem egy taktikus képzett harcossal, aki ügyesen kombinálta a két létet, és engedte magát a köztes állapotba, hogy még gondolkodni is tudjon, miközben erős ellenfél legyen.

Ezalatt Ivan is küzdött a három másikkal, csak jóval kevesebb sikerrel. A túlerő végül győzedelmeskedett és véres harc után egy fához vonszolva vékonynak tűnő huzallal alaposan kikötözték. Aztán Talan találta magát túlerővel szemben, ahogy a három másik is csatlakozott a küzdelembe. Egyre sűrűbben érték az ütések és vágások a félvér vadászt, míg végül több sebből vérezve már nehezen tudott regenerálódni. Haley haláltusáját vívó látványa adott neki újra és újra erőt, hogy oda kell hozzá mennie és megvédenie, inni adnia neki, hogy helyre tudja magát hozni. A lány tehetetlenül vergődve kapkodott levegőért, próbált felállni. Tekintetében ott volt a kétségbeesés, ahogy látta egyre több sebből vérezve gyengülni a társát.

Az egyik bevitt ütésnél, Talan kiterült az avarban, mire a vezér vámpír a két fényes dárdával átszúrva a kezeit, a földhöz szegezte. Talan teste belefeszült a fájdalomba. Megérezhette, hogy nem közönséges fémből készülhettek azok. Égető, maró fájdalom áradt szét az ereiben.

– Ne bántsátok! – nyögte Haley, ahogy nagy nehézségek árán végre sikerült négykézlábra tápászkodnia. Lassan, nehezen, de gyógyulni kezdtek a sebei.

– Nem tudsz olyan okot mondani, miért ne tennénk! – dörögte Nicholas Goings.

– Veletek megyek! Csak ne bántsátok!

– Az nem elég Haley! – a rokon, a lány elé magasodott. – Ezt a köteléket csak az egyikőtök halálával lehet megszüntetni!

– Ne! – ordította Ivan, vergődve próbált szabadulni az erős kötelékből.

Gúnyos mosollyal az arcán fordult a fehér vadász felé a vámpír klán vezér, ünnepélyesen tárta szét kezeit.

– Mégis mit képzeltél te nyomorult? – hangosan felnevetett. – Nem az unokahúgomat fogom megölni, mikor érte jöttem! Neki otthon van a helye, a családjában!

Talan torka elszorult a hallottaktól.

Család… otthon…

Igen! Haleynek ott a helye! Megérdemli!

„Én meghalnék érted, Talan!” – hallotta újra a lány édes hangját, mikor ezeket a szavakat mondta neki. Lehunyta a szemét. Döntött. Saját maga meglepődött, hogy milyen könnyen, s hogy mennyire megkönnyebbült tőle és milyen felemelő érzéssel töltötte el.

– Én is meghalnék érted, Haley – suttogta a lány felé fordítva a fejét, már amennyire tudta a földhöz szegezett állapotában.

– Talan, ne! – sírta a lány, majd a nagybátyja felé fordult. – Én nem akarok veletek menni! Nem akarok!

– De, Haley! A családod. Otthon. – motyogta a félvér. – Megérdemled. És – nagyot nyelt – megesküdtem, hogy kitalálom, hogy legyél megint szabad. Ez pont jó alkalom.

– Nem akarom! – ordította a lány, s összeszedve minden erejét, felpattant, de nem jutott el Talanig. Az egyik sötét ruhás harcos derékon kapta, s könnyedén tartotta vissza, miközben Haley kapálózva, hadakozva próbált a szorításból szabadulni.

Nicholas Goings, ahogy lassan körbesétálta Talant, karókat szedett fel a földről, közben áldozatát méregette. A félvér vadász beletörődve az események eme folyásába, várta a halált. Tekintetével hol a körülötte keselyű módjára köröző klán vezért nézte, hol a kétségbeesetten tiltakozó lányt.

– Nem teheted! – ordítozta Haley. – Aki őrzőt öl azt átok sújtja és balsors! Az őrzők kiválasztottak! Magadra haragítod a teremtő erőt!

Goings szemei elkerekedtek, tekintete arról árulkodott, hogy elbizonytalanodott.

– Te őrző vagy? – dörögte tehetetlen dühvel a vámpír.

– Az! – vágta rá Haley Talant szóhoz sem hagyta jutni. – Ott vannak a jelek a bal vállán!

Ivan egy pillanatra megkönnyebbültnek tűnt. Szinte hallhatóan mélyen vett egy nagy levegőt. Most áldotta a két fiatal buta hóbortját, hogy kipingálták egymást.

– A lány igazat mond! – erősítette Haley szavait Ivan.

Nicholas Talan mellé guggolt, dühös mozdulattal szakította meg rajta még jobban a harcközben már összevagdosott inget.

– A francokat! – sziszegte a fogai között, ahogy szeme elé tárultak az egymás alatt sorakozó rúnák. Válla felett Goings visszanézet az unokahúgára, aki győzedelem ittasan szegte fel az állát.

– Nem ölheted meg! – vetette oda a szavakat Haley, halvány megkönnyebbült mosollyal.

– Akkor másképp lesz vége ennek a köteléknek! – dörögte a néger, s ahogy felállt egy fényesen csillogó mesterien kimunkált tőrt húzott elő fekete bőrdzsekije alól, azzal megindult Haley felé. – De vége lesz!

– Várj! – kiáltott utána Talan. – Én nem vagyok őrző!

A vámpír megtorpant, dühös tanácstalansággal nézett vissza a földhöz szegezett félvérre.

– Mi van?

– Nem vagyok őrző – ismételte meg Talan. – Ezeket Haley rajzolta rám. Henna. Nem igazi!

– Bazdmeg kölyök! – sziszegte a fogai között Ivan. – Barom idióta!

– Talan ne csináld! – nyögte a lány, miközben újra tett egy szabadulási kísérletet.

– Haley viszont tényleg az.

Nicholas Goings lassan visszaereszkedett Talan mellé, s megmagyarázhatatlan tekintettel méregette a halálára várót.

– Milyen prikolics vagy te? – hangjában hitetlenség vegyült és döbbenet. – Nem magadat mented, hanem az életed adod egy ősellenségedért?

– Ne pofázz annyit – morogta Talan –, hanem csináld! Tedd szabaddá az unokahúgodat! – Fejét az ordítva zokogó és tiltakozó lány felé billentette. – Elcseszett egy kötelék ez Haley – suttogta. – Szabad leszel! Szabad leszel és élhetsz! Megérdemled kicsi lány!

– Nem! Nem akarom! – ordítozott artikulátlan hangon Haley, patakokban folyt a könnye, miközben kitartóan szabadulni akart. Végül végső kétségbeesésében használta a fogait, és sikerült Talan mellé illannia. Csak egy gondolattal később, mint ahogy nagybátyja a kezében lévő két karóval egy határozott mozdulattal átszúrta a félvér mellkasát. Olyan erővel tette, hogy a két fadarab látszólag könnyedény szaladt át a testen, s a végei a földbe fúródtak.

Talan nyögve feszült bele a fájdalomba. Először forróság öntötte el a testét, aztán rohamosan terjedt benne a fagyos hideg. Alatta a vér lassan tócsát rajzolt köré. A hátát szinte égette a vére, a teste viszont már fázott.

Haley zokogva borult Talan mozdulatlan testére.

– Ne! Istenem! Talan! – kimondhatatlan fájdalommal zokogott a lány. A nagybátyja nem hagyta sokáig elsiratnia a társát. Megragadta a tarkójánál fogva, valósággal vonszolta maga után a földön a lányt.

– Ennek itt a vége Haley, és az új életed kezdete – morogta Nicholas, s egy mozdulattal eltörte a lány nyakcsigolyáját. Hirtelen néma csend lett.

– Légy átkozott Nicholas Goings – motyogta Ivan, leszegett fejjel. – Megszegted a szavadat! Azt mondtad nem bántod a kölyköt!

– Nem bántottam – a néger szája fölényes vigyorba húzódott, ahogy megállt a fehér vadász előtt. A karjaiba fordította Haley rongybaba módjára elernyedt, csukladozó testét.

– Nem kínoztam meg a kis védencedet. Tiszta halála volt! Te tényleg azt gondoltad ezt lehet másképp? Csodálkozom rajtad, Ivan! Te ettől mindig is körültekintőbb voltál. – Nicholas fejével intett az embereinek, s a négy vámpír olyan gyorsan illant el, mint ahogy megjelentek a táborhelyen.

Ivan pár másodpercig még mindig a földet nézte, aztán egyre hangosabban és mélyebben vette a levegőt. Szemei borostyán sárgán izzottak fel, megnőtt termetével, dühös bosszúval feszült neki köteleinek. Artikulátlan ordítással szakította el magát a fától, s hihetetlen gyors pár lépéssel már Talan mellett térdelt.

– Hé! Légy erős! – megpaskolta a félvér sápadt arcát. – Ez neked kevés, hogy megdögölj kölyök! – sziszegte a fogai között.

Nem jött válasz.

Pedig Talan hallotta egykori tanítóját, de ő már elfogadta a halált.

– Eladtál – suttogta végül Talan. Épp csak résnyire emelte a szemhéját, mikor meglátta Ivan borostyán sárgán izzó szemeit.

– Mi a büdös franc vagy, Ivan? Te nem is vagy ember!

– Nem ezt akartam, kisöcsém!

– Nem vagyok az öcséd! Menj a francba! – Talan egyre nehezebben vette a levegőt, hangja épp csak hallható volt, de akkor is marták a tapasztalt vadász lelkét. – Igaza volt Bardwellnek! Pénzért a saját anyádat is kinyírnád! – fújtatott a haldokló félvér.

– Talan…

– Menj a büdös francba! Miért csináltad? Fájt neked, hogy mellettem volt valaki? Rohadj meg! – Talan szeméből könnycsepp futott végig a halántékán. – Vele más volt… minden más volt… – suttogta a félvér, s lecsukódtak a szemei. Nem az fájt neki, hogy meg fog halni, hanem, hogy elveszítette azt, aki mindennél fontosabb volt a számára. Testileg, lelkileg fájt neki a lány hiánya. A bizonytalanság, hogy azt sem tudta, mi lesz Haley sorsa. Már nem tud rá vigyázni, nem tudja megvédeni. Csak remélte, hogy a család, majd megteszi helyette, s otthonra talált.

Egyre távolabbról érzékelt mindent. Ivan még mondott valamit, de már csak eltorzult értelmetlen szavakat hallott. Lassult a légzése, a hideg fokozatosan érzéketlenségbe fordult át. Ólomként érezte mindenét a földre nehezedni, ernyedtek a tagjai.

Sötét némaság borította be, mégis megkönnyebbült nyugalom árasztotta el.

Haley élhet! Boldog lehet! Sokkal boldogabb, mint velem! Meghaltam érte! És újra meghalnék érte! – meghatározhatatlan mélységekig zuhant a gondolataival. Legalább olyan boldog megnyugvás árasztotta el, mint amikor Haleyvel összekötötték magukat.

Csak még az emlékképek jöttek elköszönni tőle, szépen sorban.

Amikor Haley a temetőben odament hozzá, mint egy kis suhanc…

Mikor felfedezte a rémült gyereket, ahogy szemtanúja volt morbid kielégülésének, és kikerekedett hatalmas ijedt szemekkel pislogott rá…

Mikor észrevette, hogy követi őt, és Talan kikapta a tömegből…

Mikor órákat töltöttek együtt, elhülyéskedtek, és együtt kutakodtak a neten…

Mikor a lány kiharcolta, hogy igyon belőle…

Ahogy dolgozott a csarnokban a többi fiúval… hogy bántották…

Szinte újra átjárta a kábult remegés az emlék felidézésétől, ahogy egymáséi lettek halálig tartó kötelékben egyesülve…

Nyugalom vette körül, és csend.