TALAN - 7 - Irány Clear Creek

Fogalma nem volt meddig lebegett a sötét öntudatlanság állapotában a halál mezsgyéjén, de ahogy elgyengülve, a kiszáradástól összetapadt szájpadlással, hunyorogva, pislogva nyitogatta a szemeit, első gondolata a kamaszlány volt.

– Haley – lehelte rekedt, halk hangon.

– Még a nyakán van a csinos feje – hallotta Ivan mély, morgó hangját.

– Ne bántsd őt! – suttogta kérlelőn Talan, ajkát megnedvesítve hangosan nyelt.

– Most csak ez van. – A tapasztalt, fehér hajú vadász egy vérplazmás tasakot dobott a Prikolics félvér mellkasára az asztalon heverő kupacból. – Igyál!

Talan tapogatózva kereste az erőt adó nedűt. Ahogy kutatva járt a mellkasán a keze, konstatálta, hogy időközben Ivan betakarta őt a pokróccal.

– Hol van Haley? – Erőtlenül emelgette a fejét, a lányt keresve. Aggódott, hogy a hangját sem hallotta.

– Jóllakott és alszik. – Ivan fejével a szoba irányába bökött, majd dühösen megindult egykori tanítványa felé – De én nem vagyok olyan idióta, mint egyesek, hogy hagyjam magamból inni! – Maxon Talan nyakán lévő fogak nyomára bökött. – Ő is kapott ebből – motyogta, majd a vért tartalmazó zacskók felé lendítette a karját. – Hogy jutott eszedbe, hagyni, hogy igyon belőled?! – fakadt ki Maxon. – Szárazra szívhatott volna! És mivel haragítottad úgy magadra, hogy egy ilyen szívesség után mégis alaposan kilyuggatott?

Talan némán és kelletlenül bontogatta a vérrel teli zacskót, majd egy húzásra leöntötte a torkán.

– Megöltem az anyját – motyogta Talan. Az ágy mellé engedte a kiürült zacskót, s kezének intésével jelezte, hogy kéri a következőt. Érezte, ahogy lassan, de visszatér az ereje.

– Bazdmeg! – szívta a fogai között Maxon, azzal dobott egy újabb adagot a lábadozó egykori tanítványnak.

Néma percek után, megint kínos témát indított el a tapasztalt vadász.

– Azt tudom, hogy rajta miért nem volt ruha – kezdte Ivan, megköszörülte a torkát -, mert láttam, hogy egy szál pokrócba csavarva hoztad el onnan, de azt inkább meg sem kérdezem, hogy te miért voltál anyaszült meztelen.

Talan lesütötte a szemét, álkapcsán megfeszültek az izmok, a szájához emelte a következő adag vért.

– Te megdugtál egy éppen vámpírrá váló tizenhét éves gyereket?

Talan makacsul hallgatott, lassan ülésbe fordult.

– Haley nem gyerek – morogta.

– Arról nem is beszélve, hogy mindenki előtt kijelentetted vadász létedre, hogy egy vámpírivadék hozzád tartozik! Te nem vagy normális! – Ivan egyre jobban kiengedte indulatát, dühösen hadonászott a kezével a szavai mellé. – Tudod te milyen veszélyes magadra haragítani bármelyik vámpír klánt is? Milyen tekintélyed lesz ezek után, mint vadász? Leírhatod magad öcsém! Hogy szerzed vissza a hiteled és a tekintélyed? Mi?!

– Úgy, hogy megtartom az adott szavamat – dünnyögte Talan.

– Hogy, hogyan? Hogy mondod? – Ivan közelebb hajolva olyan mozdulatot tett, mint aki rosszul hallotta.

– Úgy, hogy elviszem őt Clear Creek-re! – emelte meg a hangját határozottan Talan. – Megesküdtem az anyjának és megtartom a szavamat! Egy vadász megtartja az adott szavát!

– De nem egy vámpír szukának, te!

– Nem! – Talan lendületesen lökte fel magát állásba, a ruháit kereste a tekintetével, amiket aztán meg is talált kupacban a kanapé végében. – Nem csak egy vámpírnak! Bárkinek! Az eskü, az adott szó kötelez! – mondta határozott szavakkal, miközben felöltözködött.

– Idióta! – morogta Ivan, s lemondóan legyintett.

Újabb némaság ereszkedett közéjük. A feszültséget vágni lehetett. Ivan láthatóan és kimondhatatlanul dühös volt, Talan agya pedig lázasan járt. Megoldásokat gyártott, a lehetséges alternatívákat futtatta végig a fejében.

– És hogy gondoltad? Mit adsz neki? Egy darabig még alaposan szomjas lesz a kicsike!

– Majd iszik belőlem – rántott a vállán morogva Talan. Az asztalhoz ballagott, újabb tasak vért bontott.

– Szoptatós dadája akarsz lenni egy…

– Fogd vissza magad! – emelte meg a hangját Talan, szinte dörögte. – Ne merészelj így beszélni róla!

Ivan arcán több érzelem futott át. Először csodálkozva kerekedtek el a szemei, majd aggodalmas ráncok jelentek meg a homlokán. Gyanakvón húzta össze a szemöldökét, ahogy hideg kék tekintetét Talanéba fúrta.

– Mit tettél te szerencsétlen? – nyögte a vadász. – Hogy dugtatok?

– Nem dugtunk! – vágta rá dühösen Talan, a védelmező ösztöne a felszínre tört belőle.

– Ittatok egymásból miközben… – Ivan mély levegőt vett, Talan pedig nem válaszolt ugyan, de a pillantásában benne volt minden. – Bazdmeg! A rohadt életbe, öcsém! Tudod te mit tettél? – fakadt ki Maxon – Összekötötted magad vele! Egy életre összekötötted magad egy vámpírral! Amíg a halál el nem választ! Bazdmeg! Életed végéig…

– Fogd már be! – hurrogta le egykori tanítóját Talan egy hangos határozott felszólítással.

– Nem fogom be! – kiabálta indulatosan Ivan. – Felfogtad mit jelent ez? Innentől az ő törvényeiket neked is be kell tartanod! Nem te állsz Haley felett! Ő áll te feletted, mert ő a vámpír! Te csupán a szolgája vagy a szemükben! A vérbankja!

Talan szemei könnytől csillogtak, ahogy Ivan szemébe fúrta a tekintetét. Futó pillantást vetett a szobaajtó felé, majd visszafojtva, alig hallhatóan szinte csak nyögte.

– Meg fog halni.

– Mi van?

– Egy prikolics harapása nem gyógyul – suttogta Talan. – Ezt az anyjától tudom…

– Mi van, ha hazudott?

– Tényleg nem gyógyul Ivan. Azóta is gennyesen levedzik a seb ahol megharaptam.

– Azóta? Mióta?

– Rég nem jutottam vérhez… rossz passzban voltam. Addig erősködött, hogy igyak belőle, amíg megtettem.

– Akkor is…

– Nem! Dehogy! Azt csak most…

Ivan hangosan vett egy nagy levegőt, amit a szavaival együtt fújt ki.

– Mi a terv?

Talan rántott a vállán.

– Esküdt tettem. Elviszem Clear Creek-re a vajákoshoz.

– Értem – bólintott Maxon.

– Ugye nem bántottad?

– Mondtam, hogy nem – morogta a tapasztalt vadász, kezét a szoba felé lendítette. – Csak kikötöttem az ágyhoz. Kicsit heves a kicsike.

Talan bólintott, aztán bement Haleyhez a szobába. Lassan nyitotta az ajtót, óvatosan lépett be. A kamaszlány a lehetőségeihez képest összekuporodva feküdt az ágyon. Látszólag aludt, de Talan érezte, hogy ébren volt. Bizonytalan léptekkel közeledett az ágyhoz.

– Tudom, hogy édes kevés bármit is mondanék – motyogta, mellkasát szorította a fájdalom. Haley összegömbölyödött tartásban, araszolva tolta távolabb magát tőle.

Talan tekintete végigsiklott a még mindig ruhátlan testen, aztán felvette az ágy mellől a takarót és a lányra terítette. Haley mint egy sarokba szorított, riadt állat magára húzta, belekuporodott. Talan ekkor látta meg, hogy a kamasz csuklóján és a bokáján véres sebet ejtettek a hurkok, amikkel az ágyhoz volt kötözve.

– Istenem – suttogta a vadász, azzal pár lépéssel az ágy mellett termett, és elszántan próbálta az ismeretlen béklyót lebontani a lányról.

– Ivan! – ordította türelmetlenül.

– Mi az? – Az egykori tanító rosszallóan figyelte az ajtóból a próbálkozásait. – Én nem tenném a helyedben – morogta.

– Vedd le róla! – parancsolta Talan, s odébb lépett, hogy utat engedjen Ivannak. – Mi ez a szar rajta?

Ivan komótosan haladt el Talan mellett, tekintetében tagadhatatlanul ott volt, hogy nem ért egyet a fiatal vadász döntésével.

– Ami féken tart egy vámpírt! Szerinted a sima kötél akadályt jelentene neki? – vetette oda hangjában nem kevés dühvel Ivan. – Ha nekem ugrik, én a szemed előtt tépem le a fejét!

– Nem fog! – vágta rá Talan magabiztosan, tekintete egybefonódott Haley-ével.

Ahogy a tapasztalt vadász megszabadította a kamaszlányt a kötelékeitől, az még jobban összehúzta magát, behúzódva a sarokba. Miközben Ivan kifelé tartott a szobából, bizalmatlanul nézett vissza a válla felett Haleyre.

– Kinn leszek, ha kellek – motyogta, azzal becsukta maga mögött az ajtót.

Talan lassan leült az ágy szélére, mire Haley még messzebbre húzódott tőle. Érezte a lány zavart érzéseit. Félt! Rémült volt, tanácstalan és bizonytalan. Zokogott a lelke.

Talan pedig kereste a szavakat, miközben legbelül őt is marcangolta a fájdalom. Nem tudta mit mondhatna, mit kellene mondania. Leírhatatlanul fájt neki, amit tett és gyűlölte magát érte. Hosszú néma percekig, csak a gondolataik és az érzéseik cikáztak egymás között. A kötelék, ami az elmúlt éjszaka alatt született közöttük, lehetővé tette számukra azt, hogy szavak nélkül is tökéletesen megértették egymást. Talan könnytől égő szemekkel, lassan kinyújtotta a kezét a lány felé, Haley pedig óvatosan belearaszolt a férfi ölelésébe. Arcát a mellkasába fúrta, és halkan sírt. Talan gyengéden simogatva ölelte magához, fejét ráhajtotta s homlokát Haley zokogástól rázkódó vállának nyomta.

– A rohadt életbe! – nyögte Talan a lány bőrébe, védelmezőn szorította magához.

– Miért alakultak így a dolgok? – szipogta a lány, kicsit odébb húzódott, hogy a férfi szemébe tudjon nézni.

– Nem tudom – ingatta tanácstalanul a fejét Talan.

– Mi vagyok én, Talan? – Haley szinte kétségbeesetten nyüszítette a kérdését, újra sírni kezdett.

– Hát… – Talan vett egy mély lélegzetet. – az egyik feled vámpír, az biztos.

– Az anyám egy vámpír volt?! – a kamasz hangosan felzokogott. – Hogy nem vettem észre?

– Cssssss – Talan nyugtatón simogatta a remegő, kétségbeesett lányt. – Én sem tudtam mi vagyok. Dühös voltam, amikor az anyám elmondta nekem. Annyira, hogy el sem hittem neki.

– Neked legalább elmondta valaki! – fakadt ki Haley. – Nekem még a nővérem se! Pedig biztos, hogy ő is tudhatta! Fel akarom hívni!

Talan minden izma megfeszült, ahogy megérezte Bardwellt.

– Basszameg! – sziszegte a fogai között, felpattant a lány mellől. Minden érzéke kiéleződött, pillanatok tört része alatt döntött. Felkapta a kötelet aztán egy gyors mozdulattal visszatekerte Haley csuklójára. A lány rémülten meredt pár másodpercig a szemébe, aztán megértette őt, és engedelmesen a hátára feküdt.

– Megvédelek! – suttogta Talan.

– Tudom!

Mielőtt kisietett volna a szobából, szájon csókolta Haleyt, gyengéden simított végig az arcán.

Épp csak összenéztek Ivannal, Bardwell már megkopogtatta a zár nélküli ajtót és lassan betolta a tenyerével.

– Mi történt itt? – kérdezte a szemöldökét ráncolva.

– Szereztem egy kis melót – hadarta Talan, közben Ivan közömbösséget színlelve bontott magának egy tasak vért az asztalról. – Bevállaltam valamit, ha nem gond.

– Egy kis mellékes? – Bardwell szája vigyorba szaladt.

– Mondhatni.

– Én is melót hoztam.

– Mennyire sürgős?

A börtönigazgató rántott a vállán, az aktatáskájából mappát vett elő és az asztalra dobta. Lassú sétálgatásba kezdett, sűrűn nézett a szoba irányába.

– Megint haza hoztál egy kurvát?

Ivan és Talan tekintete csak egy pillanatra találkozott. A tapasztalt vadász hallgatott, tanítványára hagyta a magyarázatot.

– Nem – válaszolt kurtán Talan, majd végigmutatott a felsőtestén, ahol a szúrások nyomai már csak halvány hegek voltak. – Dolgoztam – morogta.

– No, fene! Beindult az üzlet? – vonogatta a szemöldökét Bardwell.

– Jah – dünnyögte Talan.

– Egy vérszívóért fizetett neki egy vajákos – vetette közbe Ivan váratlanul, kimentve ezzel tanítványát a magyarázkodás alól.

– Jó ajánlóleveled lett a vámpír kurva, igaz?

Bardwell szavaira Talan minden izma megfeszült. Lesütötte a szemét, hogy az igazgató ne lássa a dühtől borostyánsárgává fakult szemeit. Ivan mentette újra a helyzetet. Elismerően hátba veregette Talant, s rákacsintott. De ebben a gesztusban inkább volt cinkosság, mint elismerés. Bardwell váratlanul, határozott léptekkel az ajtóhoz lépett és benyitott a szobába. Talan ugrásra készen befeszült, Ivan pedig óvatosságra intve megszorította a vállát, nehogy elárulja magát.

Haley, mint aki beletörődött a sorsába, kiterülve véres végtagokkal feküdt az ágyon. Bardwell elégedett biccentéssel nyugtázta a látottakat, majd magára hagyta az áldozatnak vélt lányt a szobában.

– A te dolgod, fiam! – vett egy nagy levegőt Bardwell és indult kifelé. – De a munkát, amit hoztam, ne halogasd! Alakváltók.

– Többen vannak?

– Senki nem maradhat! – mondta határozottan, ellentmondást nem tűrőn Bardwell. – Yaír Grimmet elárulta a klánját egy embercsoportnak, amiből mészárlás lett. Akit ott találsz, azoknak meg kell halnia, ez a klán ítélete.

– Akkor miért nem végzik ki ők?

Bardwell a fejét ingatta.

– Ezekben a törvényekben nem vagy még jártas, fiam. Alakváltó nem ölhet alakváltót! Száműzték, de tudomásukra jutott, hogy a veszély ezzel nem múlt el. Grimmett újabb akcióra készül. Ezt meg kell akadályozni. Ezt pedig csak egy vadász intézheti el. Egy olyan, mint te! – magyarázta az igazgató. – És te ígéretet tettél nekem, fiam.

Talan kényszeredetten bólintott, de nem állta meg szó nélkül azt, ahogy Bardwell megint szólította őt.

– Tudom – motyogta. –, de nem vagyok a fia! – sziszegte a fogai között.

Bardwell kihívó, irritáló vigyorral intett a kezével és távozott.

– Hozok még pár holmit – szólalt meg Ivan, nagy levegőt véve. – Elkísérlek titeket Clear Creek-re.

Talant váratlanul érte a felajánlás, csodálkozva szaladt fel a szemöldöke.

– Miért?

– Mert – fújta kurtán a vadász. – Valami azt súgja nem lesz zökkenőmentes az út odáig.

– Miért ne lenne?

– Ne legyen igazam, de sajnos a megérzéseim be szoktak jönni! – magyarázta Ivan, lendületes kézmozdulatokkal, pakolászni kezdett, miközben gyors leltárt végzett az asztalon és a kopott utazótáskájában. – A pihenőben nyilvánosan kijelentetted, hogy Haley hozzád tartozik. Biztos híre ment! Többen is fenhetik a fogukat a kis vámpírivadékra, több okból is, hidd el! Nem hiába kérte az anyja, hogy vidd el innen!

Talan átgondolva egykori mestere szavait, bólintott.

– Ezt a melót akkor is el kell végeznem – motyogta, kelletlenül lendítette a mappa felé a kezét.

– Rendben, tedd azt – rántott a vállán Ivan. – Én megyek, és még beszerzek pár szükséges holmit. Vérre mindenképpen szükség lesz, hogy ne téged szívjon le. Nem tehet harcképtelenné, az a halálos ítéletünk lenne az úton!

Talan újabb egyetértő bólintással válaszolt.

– Vigyázz magadra! – Ivan kezet nyújtott a fiatal vadász felé, s egymás alkarját megszorítva köszöntek el.

Talan visszasietett a szobába, hogy eloldozza Haleyt. Alighogy szabadult a lány a kötelékeiből, hozzábújt, ő pedig magához szorította.

– Támaszd be az ajtót, ha elmentem, hozok neked ruhát. Van fegyver az ágy alatt a táskámban, ha illetéktelen akarna rád törni. – Haley hevesen bólogatott a szavaira.

– Félek! – szinte nyögte a lány, erősen szorította a férfi derekát.

– Nem hagyom, hogy bántsanak!

Miközben Talan ruhát vásárolt Haleynek, megnézte magának a helyet is, ahol az akta szerint az a Grimmet bujkált a cinkosaival. Egy csatornarendszer volt. Alakot váltott, s macskaként puhán szedte a lábait. Addig ment csak, amíg hangokat nem hallott s halvány fényt látott. Három árnyékot számolt a falra vetülve. Női hang ütötte meg a fülét. Minden izma belefeszült.

Megint nőt kell ölnie! – Hasított belé a bűntudat. Azzal enyhítette kétségeit - helyesen cselekszik-e? -, hogy előtte volt Deborah rutinos harciassága. Ez a világ veszélyes, itt nem kell finomkodnia. A nőstények éppolyan erősek és mindenre elszánt harcosok, mint ő maga, egyenértékű ellenfelei. Szinte a vérükben van.

– Nem sokáig kell már itt bujkálnunk, Estrella – hallotta a férfi elszánt hangját. – Nekünk nem itt a helyünk. Szabadok leszünk! Semaj meg fogja kapni, ami jogosan az övé!

Talan úgy gondolta eleget látott és hallott. Ma éjjel kell elintéznie őket, mert éppen készülnek továbbállni.

Ahogy kiért a csatornarendszerből, felvette a kutya alakját, szájába kapta a Haleynek vásárolt holmit és szélsebesen szelte át a várost hazáig. Addig váltott csak emberi formát, amíg a tűzlétrán feldobta a táskát, majd maga is felkapaszkodott. Aztán újra sárga ebként rutinosan szedte a lábait, szájában a csomaggal fel a vaslépcsőkön lakásának ablakáig. Sötétség volt odabenn. Rövid gondolkodás után mancsával háromszor megkaparta az ablakot. Várt, aztán újra megismételte. Végre megjelent Haley alakja és beengedte őt. Halvány mosollyal ölelte át a Prikolics aranysárga bundás nyakát a lány, miután Talan átszökkent a párkányon. Haley előtt váltott alakot, így a lány szemtanúja lehetett, ahogyan hihetetlen gyorsan formálódtak át a férfi csontjai, vonásai. Csodálattal pislogott fel, még másodpercekkel az alakváltás után is Talanra a kamaszlány.

– Hűha! – súgta ámulattal.

Talan az ágyra borította a táska tartalmát.

– Remélem, jók lesznek – szívta a fogát, ahogy félrehúzta a száját. Oldalra pillantott a lányra, hogy egy gyors szemrevételezés után megnyugtassa magát, megfelelő lesz a méret.

Haley még mindig a pokrócba csavargózva lépett mellé, válogatni kezdett a ruhadarabok között.

– Nem túl lányosak? – aggodalmaskodott a kamasz. Az évek során szinte már belé égett.

– Haley! Velem leszel! Nem kell fiúnak öltöznöd. – Talan leült az ágy szélére, maga elé húzta a lányt. – Azt vedd fel, ami kényelmes. Vigyázok rád!

Haley apró bólogatásokkal jelezte, hogy megértette társa szavait.

– Oké! – fújta Talan, végigsimított a lány arcán. – Éhes vagy?

Haley tanácstalanul rántott a vállán.

– Nem tudom – motyogta a kamasz, félrehúzta a száját. – Fogalmam nincs, mit érzek. Mi az, amit érzek…

– Semmi baj! – Talan tekintetét a lányéba fúrta. – Vért innál?

– Nem tudom – nyögte a fiatal lány fájdalmas arccal.

– Van kinn az asztalon zacsiban.

– Istenem, de borzasztó! – zokogott fel Haley, és beleborult a vadász nyakába. – Olyan szörnyetegnek érzem magam!

– Nem vagy az, kislány! – Talan az ölébe húzta, cirógatva próbálta nyugtatni a zaklatott kamaszt. – Más vagy, de nem vagy szörnyeteg! A szörnyeteg én vagyok, Haley.

– Azt sem tudom mi az, amit érzek! – A lány egyre hangosabban sírt, a szavait alig lehetett érteni. – Annyira gyűlöltelek, amikor lepergett előttem, amit tettél! Meg akartalak ölni! Mégis fájt minden késszúrás, mert úgy érzem a részem vagy! Amíg ki voltam kötve, magamban… ott a szobában… éreztem, amit te, Talan. – Szipogva húzódott visszább a férfitől, kezébe vette a vadász fájdalomtól szomorú arcát. – Te sem vagy szörnyeteg! Éreztem, hogy mennyire fájt neked mikor megtudtad, hogy kit öltél meg! Egy szörnyetegben nincs ennyi érzés és fájdalom! – Újra átölelte a férfi nyakát, magához szorította. – Nem tudlak gyűlölni Talan! Képtelen vagyok rá! – motyogta a szavait, ahogy arcát a férfi nyakába fúrta. Talan érezte, a lány bizonytalanul cirógató ujjait az állkapcsán, a nyakán. Aztán arcának puha bőrét az övén, ahogy Haley hozzádörgölőzött. Légzése is beleremegett az érzésbe, simogatva húzta közelebb magához a fiatal lányt. Benne visszhangoztak Deborah szavai: „Milyen Prikolics vagy te? Aggódsz! Van, akiért aggódsz! Van szíved! Éreztem! Te más vagy!”

– Emlékszel, amikor azt mondtad legyek a saját bejáratú szörnyed? – kérdezte suttogva Talan, közben lassan vitték az érzései, simogatva terelte az ölébe csúszó lányt. Haley arcán halvány mosoly jelent meg az emléktől, apró bólogatásokkal simult a férfi karjaiba, közelebb fészkelődött hozzá.

– Látod? Neked is lett egy szörnyed – puha, meleg kezeivel simogatva matatta Talan mellkasát – Tudom, hogy azt mondtam, hogy csak egyetlen egyszer… – Haley légzése szaporábbá vált, vágytól csillogó tekintetét Talan borostyánbarna szemébe fúrta. – Nem lehetne…

– De! – vágta rá Talan, félbeszakítva a lányt. Heves izgalommal fentebb rántotta az ölébe s azzal a mozdulattal maga alá gyűrve már fordult is vele az ágyra. Simogatva bontotta ki Haley testét a pokrócból, ráengedte magát a lányra, éhesen csókolta. Vitte az éhség és a férfias vágy. Nem tudta megmagyarázni mit is érzett igazán a kamaszlány iránt. Több volt, mint egy kielégülni akarás. Könnyűnek érezte magát, lebegett tőle. Forróság vette körül és fény, világosság, sejtjei legbelsőjéig, még akkor is, ha a szoba sötétségben úszott. Beleszédült minden érintésbe, mozdulatba, sodródott. Azon kapta magát, hogy Haley egészen rátekeredve, eggyé válva vele a nyakát nyaldosva kutatta az alkalmas helyet, hogy igyon belőle.

Nem szabad! – ütött belé a felismerés, azzal egyidőben, hogy Haley átszúrta apró fogaival a bőrét.

– Haley! Ne! – kapkodta a felfokozott izgalomtól a levegőt Talan, ahogy szinte erőtlenül lesimogatta magáról a lány kezeit. – Most nem lehet – fújtatott, miközben még ő maga is csókolta és kóstolgatta Haley bőrét. – Nekem ma éjjel még melóznom kell.

Haley engedelmesen tovább kalandozott a férfi nyakától, fel az állán a szájáig.

– Ölni mégy? – kérdezte suttogva a lány, cirógatva siklottak az apró fürge ujjak a férfi testén. Belenézett Talan vágytól csillogó szomorú szemébe, arcába lógó sötét haját a füle mögé simította.

– Nem akarom, hogy bajod essen!

– Nem lesz bajom – motyogta egy sóhajjal Talan, ahogy magához szorította a puha forró testet. Tartotta a karjaiban még pár másodpercig, aztán kényszeredetten csúszott le róla. Felöltözött, rendbe szedte a ruházatát, magához vette a fegyvereit.

– Mennyire veszélyes? – Haley őszinte érdeklődéssel pislogott fel a férfire, ahogy felült magára húzta a takarót. Talan rántott a vállán.

– Ami nem öl meg, az erősít – biccentett egy keserű mosollyal a vadász. A lány fölé hajolt, s ahogy végigsimított az arcán, homlokon csókolta. Egy gondolatnyi szünet után, aztán szájon, és még egyszer, hosszan egyre szenvedélyesebben.

– Nem tudom, hogy csinálod, de elveszed az eszemet – lihegte a levegőt kapkodva, mosolyogva Talan, ahogy nehezen engedte Haley ajkát. – Mennem kell. Sietek!

– Tartsd magad életben!

– Naná – Talan belemosolygott a csókjukba, aztán indult az ablak felé. – Pihend ki magad, hajnalban indulunk.

A vadász fürge mozdulatokkal ereszkedett le a tűzlétrán. Mivel a fegyvereire szüksége volt, nem válthatott alakot, de így is elég gyors volt. Fürgén mozgott, ahogy falakat, padokat, oszlopokat kihasználva, könnyedén, a gravitációt meghazudtolva, átfordulva az akadályokon, rugalmasan szökkenve szelte át a fél várost. Mint egy sötét, fenyegető árnyék, suhant az éjszakában.

Három alakváltó! Három nagymacska. Két hím és egy nőstény. – Mérlegelte magában az erőviszonyokat. Tudta, hogy annak kevés a jelentősége, hogy egyikük nőstény. Attól nem lesz gyengébb az ellenfele.

Három egy ellen. – A csatorna bejáratánál megállt, egy hangtalan mély sóhajjal fél guggolásba ereszkedve, a sötétségbe engedte a tekintetét. Lassan tisztult előtte a csatornarendszer, látása igazodott a fényviszonyokhoz.

Senki nem maradhat! – Dübörgött a fejében.

Akkor viszont alakot is válthatok, ha minden kötél szakad! Nem marad szemtanú, hogy mi is vagyok. A cél, a teljes megsemmisítés. – Tervezett, mérlegelt magában és döntött. Aztán lassan mozdult s puha hangtalan lépésekkel elindult küldetését teljesíteni.

A hideg nyirkos falhoz simulva osont, amíg meg nem látta a petróleumlámpa hullámzó, meleg fényét. A férfi, aki az asztalnál foglalatoskodott, nem volt olyan magas sem izmos, mint Talan. Sportos alkat volt ugyan, de majd egy fejjel alacsonyabb. Sötét hajú, mozgása puha és könnyed, éppen pakolászott egy nagyobb méretű táskába.

– Nem fogom megkönnyíteni a dolgod – dünnyögte higgadt hangon, lassan fordult Talan felé. Hihetetlen zöld szemeit a vadászéba fúrta.

 – Ezt egy percig sem gondoltam – mondta Talan, megállt pár lépéssel az alakváltó előtt. Minden érzékszerve kiéleződött, mivel nem látta a másik kettőt, akik bárhonnan támadhattak. Lassan körbesétálták egymást, felmérve a másik erejét.

– Mit gondolsz, mi esélye lehet egy halandó vadásznak egyedül, ellenünk? – a hím arcán fölényes magabiztos mosoly jelent meg.

– Talán próbáljuk ki – dünnyögte Talan, kezébe engedte a két karambitot.

– Azok a karmaid? – az alakváltó lekicsinylőn vágott egy fintort, s egy hirtelen mozdulattal Talan felé kapott. A vadász meglepő gyorsasággal mozdult az ütés elől, fordult, s egy mély vágást ejtett ellenfelén mire újra szembe került vele. Az alakváltó tekintetében megjelent a döbbenet, s acsarkodó fenyegetéssel kimutatta előtörő fogait.

– Mi van cicus? – vonogatta a szemöldökét Talan. – Megleptelek?

A nagymacska nem váltott alakot, így is gyors és veszélyes volt. Sőt! Elég tapasztalt ahhoz, hogy lássa, Talan nem egy alulképzett harcos. Állati formájában, talán nem is tudott volna ellenfele lenni a vadásznak. Elkezdődött közöttük a vérre menő adok-kapok. Bőségesen osztották egymásra a súlyos mély sebeket. Talan élesben hasznosíthatta az Ivantól tanultakat. Már láthatóan gyengült ellenfele, amikor a semmiből veszett morgással egy állat csapódott a hátára. Mély barázdákat szántva kapaszkodott rá, éles fogait a vállába mélyesztette. A becsapódás erejétől Talan térdre rogyott, de a késeit nem engedte. Hol vakon, találomra belevagdosta a karambitot, hol fogást keresett rajta, végül belemarkolt a nagymacska bundájába és áthúzva a válla felett próbálta leszedni magáról. Közben a hím nekilendül, és több szúrást ejtett a vadászon. A harc hevében egyre nőtt Talanban az adrenalin, érezte, ahogy feltöltötte, szétáradt benne, felturbózta őt. Tudatosult benne, hogy kiengedheti magából állati erejét, és egyre jobban élvezte, amint percről percre egyre veszélyesebb harcossá vált. Vérre menő küzdelem volt, az élete volt a tét. Itt mások voltak az íratlan törvények. Hiszen ezek nem emberek voltak! Nem törékeny emberek, akiknek elég megvillogtatnia a benne lévő erő töredékét. Szabadjára engedhette magából mindazt, ami eddig benne szunnyadt. Egy kíméletlen, vérengző szörnyeteggé vált.

Ahogy megmarkolta a rá kapaszkodó állat marján a gerincét, hallotta a csontja ropogását. Vergődött az állat a szorításában, miközben szinte leszaggatta magáról dzsekijének egy darabjával együtt. A falhoz csapta többször egymás után, majd a kőre nyomta s addig szorította a nyakát, amíg hörögve, rángatózva már csak a bundája tartotta a fejét a nyakán. A hím dühös ordítása szinte megrázta a falakat. Eszelősként rontott Talannak. Nem volt nála fegyver, előtörő éles karmaival szántotta fel a vadász mellkasát többször egymás után. Addig csapkodott, amíg Talant a falhoz nem szorította, végül karmait belemélyesztette a nyakába, ahogy elkapta és a hideg, nyirkos kőnek nyomta. Talan szemei lassan váltak borostyánsárgává, mire ellenfele tekintetében megjelent a döbbenet. Talan a küzdelem során megtapasztalta, mikor, milyen formájában, mennyi ereje van. Mikor dominál a nyers erő és mikor a taktikus harcos. Rádöbbent miért oktatta Iván, hogy ne mutassa ki, mi is valójában. Nem csak a gyenge pontjai miatt! Ha teljesen kiengedte állati erejét, akkor szinte nem is tudott gondolkodni, viszont legyőzhetetlen erővel és vehemenciával rendelkezett. Meg kellett találnia magában azt az állapotot, amikor gondolkodni is tudott még, úgy, hogy kiengedte magából a szörnyet, mert esetleg több erőre volt szüksége a harchoz.

– Te nem is vagy ember! – szakadt fel az alakváltóból a felismerés.

Ebben a pillanatban egy sötét fürge árny csapódott a fölénybe kerekedett ellenfél hátára, éles fogak mélyedtek a nyakába.

– Basszameg! – ordította, ahogy egy erőteljes mozdulattal letépte magáról a fürge kis vámpírlányt, s könnyedén a falhoz vágta. Talannak ebben a pillanatban elborult az agya. Pillanatok tört része alatt játszódott le az egész, ahogy előtörő fogaival átharapta az alakváltó nyakát. Alkata megnőtt, eltorzult, s félelmetes vadállatként artikulátlan morgással és üvöltéssel szaggatta és tépte az ellenfelét. Ugyan érezte, hogy egy újabb állat ugrott a hátára és csikarta, harapta őt, de ennek fele olyan ereje sem volt, mint a másik kettőnek. Miután az alakváltó hímet felismerhetetlen cafatokra szaggatta, egy dühös könnyed mozdulattal lerázta magáról újabb ellenfelét, s fenyegetően fordult feléje.

Egy gyerek hátrált előle, tekintetében vegyült a düh, az elszántság és a rémület. Végül a falhoz vetett háttal a sarokba szorult, és kikerekedett szemekkel várt a halálra.

Talan mellkasa megremegett, elbizonytalanodott. Lassan formálódott vissza emberi alakjába. Mély szuszogással rendezte légzését és csillapította magában a dühét.

Egy gyerek! – vegyes érzelmek kavarogtak benne.

Ez egy gyerek! Egy apa egy anya és egy gyerek! – körbenézett a véres helyszínen.

Egy család! Milyen fenyegetettséget jelenthettek ezek egy klánnak? – most először kérdőjelezte meg tettének jogosságát.

Haley! – tekintetével a párját kereste, ahogy ocsúdott a mészárlásából. A kis fürge vámpírlány, mintha olvasta volna a gondolatát, a semmiből jelent meg előtte. A gyermek elé pattant, testével takarva őt Talan elől.

– Ne bántsd! Ő csak egy gyerek! – parancsolt rá az apró termetű lány határozottan a vadászra. – Egy rémült, árva gyerek – sírta el magát Haley. – Hagyd futni!

Talan nem talált szavakat. Vívódott.

A feladat! Esküt tett Bardwellnek! Alkut kötött vele! Az adott szó kötelez! Ott a börtönben eldöntötte a sorsát! Ő maga választotta…

– Talan, te nem ilyen vagy! Nem gyilkolsz gyereket! – folytatta Haley elszántan. – Emlékszel? Tudom, hogy legbelül nem tennéd meg! Engem sem öltél meg akkor!

Talanban lepergett a múlt, mikor Haleyt felfedezte, ahogy végignézte őt, ott a raktárépületben… Lassan ernyedtek a megfeszült izmai, leeresztette karját. Mélyen vette a levegőt, bizonytalanul, lassan hátrált pár lépést.

– Takarodj, kölyök! – motyogta, lendítette a karját. A tizenéves fiúcska lassan felfogta, hogy megmenekült. Kioldalazott Haley háta mögül. Fájdalmas arccal nézett szét vérbefagyott szülein, már ami megmaradt belőlük. Fakózöld szeméből lángolt a gyűlölet, ahogy újra Talanra nézett. Büszkén húzta ki magát, s bár patakokban folyt a könnye, de apró öklét szorítva elszántan ordította a vadász felé a szavait.

– Meg foglak ölni ezért! – visszhangoztak a gyerek szavai a csatornarendszerben. – Imádkozz, hogy ne találkozzak veled még egyszer, mert meg foglak ölni! – nevetségesen hangoztak a fiúcska elszánt, kétségbeesett szavai, de Talan meglepő tisztelettel hallgatta végig. Állta a kis alakváltó vádló, gyűlölködő tekintetét.

– Rendben kölyök! – dünnyögte a vadász, bólintva. – Megígérem, hogy tiéd lesz a dicsőség, hogy megölj! Esküszöm, addig életben tartom magam, amíg elég nagy nem leszel egy küzdelemhez, csak hogy te elégtételt vehess. – Talan hanyag mozdulattal ruházatába törölte a késeit. – Rendben?

– A férgek részegedjenek meg a véredtől! – sziszegte a gyerek átkozódva, majd futásnak eredt és elnyelte a csatornarendszer sötétje.

Haley együttérző pillantással mérte végig a meggyötört vadászt. Talan fáradt mozdulattal karolta át a lány vállát, magához ölelte.

– Te mi a francokat keresel itt, ha szabad kérdeznem?

Haley hozzábújt, átölelte a derekát, arcát a férfi megszaggatott véres ingjének nyomta.

– Jól jött, hogy segítettem, nem?

– Szétrúgom a segged! Ne csináld ezt többet! A frászt hoztad rám! – Talan óvón ringatta az ölelésében a lányt. – Leírhatatlan volt látni, ahogy a falhoz vágott téged.

– Nem volt olyan borzasztó.

– Most gyűlölsz, igaz? – kérdezte Talan, s összeszorult torokkal felkészült az igenlő válaszra.

– Féltettelek – vallotta be suttogva Haley.

– Elviszlek a nővéredhez. Ott biztonságban leszel – motyogta Talan s elindultak ki az alagútrendszerből.

A csempének támaszkodva a tarkójára engedve a vizet hagyta, hogy a sűrű cseppek lemossák róla a véres mocskot és hűtsék a testét. Sokadjára peregtek le előtte a csatornarendszerben történtek.

Egy bujkáló család! Egy család volt! Miféle lázadók lehettek? Miféle borzasztó fenyegetettséget jelenthettek egy klánnak? – zakatoltak a gondolatok a fejében. Soha nem kérdezte eddig kit és miért kell büntetnie. Bardwell nagyvonalakban elmondott mindig neki egy rövid okot, és ő beérte ennyivel.

Úgy elmerült a gondolataiban, Haley pedig olyan hangtalanul szinte a semmiből lépett a háta mögé, hogy összerándultak az izmai a lány érintésére. Haley végigsimított a vállán, karjait a férfi derekára fonta, arcát izmos hátának támasztotta.

– Mi a baj? – kérdezte suttogva a lány.

– Gyilkosnak érzem magam – dünnyögte Talan hosszú hallgatás után. – Egy mészárosnak – sóhajtotta.

– Miért kellett meghalniuk?

Talan óráknak tűnő percekig csak hallgatott.

– Bardwell azt mondta Grimmett elárulta a népét, amiből mészárlás lett. Száműzték. Most állítólag újra szervezkedett. – A vadász tenyerével végigsimította félhosszú, arcába logó sötét haját, lassan fordult a lány felé. Átölelte, állát Haley feje búbjának támasztotta.

Hosszú néma percekig álltak összeölelkezve, cirógatva egymás bőrét.

– Anyámat miért kellett megölnöd? – kérdezte váratlanul Haley, Talan torka összeszorult, hallhatóan nagyot nyelt.

– Úgy tudom leszívta a kuncsaftjait és volt olyan is, aki eltűnt közülük. – Haley a választ hallgatva még jobban magához szorította a férfit.

– Én nem akarok ilyen lenni! – nyögte fájdalmasan a lány, arcát a férfi mellkasába fúrta.

– Nem leszel!

– Honnan tudod?

Talan rántott a vállán egy mély sóhajjal.

– Tudom és kész. – Biztató halvány mosollyal homlokon csókolta a lányt. Tekintetében ott volt a vágy, többet is kívánt volna belőle, de tudta, most nem lehet. Beérte hát annyival, hogy végigsimított Haley hátán, fenekén, karján, aztán gyorsan ki is lépett mellőle a vízsugár alól, amíg tudott uralkodni magán.

Felöltözött, pakolászni kezdett, aztán eszébe jutott, hogy még nem hívta Bardwellt.

– Végeztem a munkával – dünnyögte a telefonba.

– Mindenki halott?

Talan egy pillanatra maga előtt látta a fiút, és a mély fájdalmat, a gyűlöletet a szemeiben, ahogy megesküdött, hogy meg fogja őt ölni.

– Mindenki – mondta ki végül.

– Rendben! Ha lesz munka hívlak. Addig tedd a saját dolgod…

Talan kinyomta a telefont és az ágyra dobta.

Haley egy nagyobb törölközőbe csavargózva figyelte az ajtókeretnek támasztott vállal a vadászt.

– Ha arra lenne most szükséged… ihatsz belőlem – suttogta a lány és lassú léptekkel elindult Talan felé. A férfi tekintetében tagadhatatlanul ott volt a vágy, ahogy végigsimított Haley vállain, fel a nyakán. Simogatva siklott a keze a karcsú szép vonalú testrészen, mikor tudatosult benne, hogy nem érzi a lány bőrén az elgennyesedett sebet.

– Haley?

– Mondtam, hogy ne aggódj, nem? – rántott a vállán a kamaszlány. – Hát meggyógyult. Mi ebben olyan meglepő?

Talan légzése elnehezült.

Tehát mégis hazudott az anyja! Ivannak igaza volt! Az a vérszívó szuka hazudott!

Haley boldog mosollyal tett egy fordulatot a férfi karjában, testéről lebontódott a törölköző. Talan csak egy pillanatra látta a lány gerincén végigfutó rovásírásféle betűsort. Megfogta a vállait, visszafordította, hogy jobban lássa.

– Ezt mikor varrattad magadra? – kérdezte, felszaladt a szemöldöke.

– Mit?

Talan hirtelen ötlettől vezérelve felkapta a telefont az ágyról és lefotózta a lány hátán a betűsort, aztán Haley elé tartotta.

– Ezt.

A lány szemei elkerekedtek, pillanatokig csak pislogva figyelte a kijelzőt.

– Erről beszélhetett a nővérem! A rúnák! Félvér vagyok! – Haley boldog csillogó tekintettel fordult a vadász felé. – Egy őrző! Azt mondta azokon jelennek meg rúnák!

Talanban egyszerre vegyült öröm és csalódottság.

– Látod, pöttöm?! Nem vagy szörnyeteg! – vegyes érzelmekkel ölelte magához a boldogságban úszó kamaszt. Az zakatolt a fejében, hogy rajta nincs, pedig ő is egy félvér. Rajta miért nincs?

Öltem! Gyilkoltam! Nem lehetek őrző. Egy szörnyeteg vagyok, nem egy őrző. – Jutott végül a fájdalmas megállapításra magában. Haley boldogságának viszont őszintén örült. Örült annak is, hogy nem fog meghalni. Viszont újabb aggodalmas gondolatok kúsztak az agyába.

Magamhoz kötöttem egy életre! Amíg a halál el nem választ! Mit tettem?! Még nem is élt és én magamhoz kötöttem! Nem ilyen társat érdemel, mint én! – Lassan elhúzódott a lánytól, lesütötte a szemét. Úgy érezte, most inkább menekülnie kell a közeléből.

– Mi a baj Talan? – Haley a homlokát ráncolva nyúlt utána, de már nem érte el.

Átkozott kötelék! Mi a francokért érzi az érzéseim? – forrongott magában Talan, miközben elindult a konyha felé. Kezében hirtelen megszólalt a telefon. Bardwell neve állt a kijelzőn. Fogadta a hívást.

– Igen?

– Gyorsan kinyomtál, fiam…

– Nem vagyok a fia! – sziszegte dühösen, tagolva a mondatot Talan.

– Csak egy rövid figyelmeztetés még.

– Igen?

– Ne bízz meg Ivanban!

Talan szemöldöke felszaladt a rövid mondat hallatán.

– Hiszen annak idején, pont maga…

– Az akkor volt, most ez van! – mondta határozottan Bardwell. – Ne bízz meg benne! – ismételte el az igazgató.

– Miért?

– Hogy-hogy miért? – Bardwellt hallhatóan meglepte Talan kérdése.

– Miért ne bízzak meg benne?

– Pénzért a saját anyját is kinyírná! Nem lepne meg, ha le akarná nyúlni a megbízásodat. Csak megsúgom, hogy elég kiterjedt kapcsolatai vannak. Szóval a kis csomagod nincs mellette biztonságban! – Most Bardwell volt, aki bontotta a vonalat.

Talan pedig elgondolkodott a szavain.

Milyen készségesen és gyorsan vállalkozott Maxon, hogy elkíséri őket Clear Creek-re! Kapcsolatok… Biztos igaz lehet! Különben honnan a fenéből szerezhetne ennyi vérplazmás csomagot?! Haley! Nem fog ártani neki! Nem hagyom! – kavarogtak a gondolatok a fejében, és döntött.

Még volt idejük enni, amíg várták Ivant az útra összeszedett hasznos dolgokkal.

Haley csak turkált az ételben, sóhajtozva pislogott fel a vadászra.

– Tessék megenni! – szólt rá Talan, mint egy szigorú szülő a gyermekére. – Nem akarom, hogy egy hullasápadt zombiként nézz ki!

Haley felnevetett.

– Anya se volt az! Miből gondolod, hogy én azzá válok?

Talan csak rántott a vállán.

Mikor Ivan megérkezett, csupán egy hűtőtáska volt nála, vérplazmákkal. Felrakta az asztalra, odébb sodorva a tányérokat, evőeszközöket. Talan szemöldöke felszaladt.

– Ez a sok hasznos cucc az útra?

– Nem – dünnyögte kurtán a tapasztalt vadász. – De ez az egyik legfontosabb. Etesd meg a kicsikét, nekem ne téged szipolyozzon ki az úton! – bökött a fejével Haley felé Maxon. – Rólam nem is beszélve! Rólam a szemed is vedd le! – fordult a lány felé Iván.

Haley vágott egy dacos fintort, amibe vegyült nem kevés undor is.

– Nem vagyok rád gerjedve – húzta félre a száját a lány. – Nem vagy az esetem!

– Helyes! – bólintott Ivan, majd Talan felé fordult. – Elvégezted a melót? Kész vagytok? Mehetünk? – zúdította rá a kérdéseit.

Talan vett egy mély lélegzetet, s levegővel együtt fújta ki a szavait.

– Kösz az eddigi segítséget Ivan, de csak Haley és én megyünk – jelentette ki a fehér hajú vadász szemébe. A hideg kék tekintetben vegyes érzelmek kavarogtak.

– Mi történt?

– Semmi.

Állták egymás tekintetét, hosszú perceken keresztül.

– Öngyilkosság egyedül menned – Ivan fürkészte egykori tanítványa arckifejezését, de Talan egy szobor merev hidegségével nézett vissza rá.

– Megoldom – dünnyögte Talan.

– Te nem vagy arra ismerős, én igen – próbálkozott tovább érvelni Maxon, nem sejtve, hogy pont ezekkel a szavakkal szította Talan parázsló bizalmatlanságát.

– Nem foghatod állandóan a kezem. Nem lehetsz ott mindig mögöttem. – Talan hanyagul dobta szét karját, nyakát vállai közé húzta.

– Ott, nem az emberi törvények uralkodnak! A betolakodók ellen keményen összefognak, és te betolakodónak fogsz számítani, Talan! Te, még csak őrző sem vagy! – Ivan utolsó mondata kemény mellbevágás volt Talannak.

– Még lehet! – vágott közbe Haley, s úgy pattant a két vadász közé, mintha csak egy verekedést akarna megakadályozni. – Majd rajta is megjelennek a rúnák! – kelt társa védelmére a kamasz vámpírnőstény.

Ivan arcán váltakoztak az érzelmek. Pillanatnyi döbbenet, aztán zavartság, majd fájdalmas erőltetett nevetés tört fel belőle.

– Egy Prikolics félvérből soha nem lesz őrző! – kiáltotta a szavait a vadász, s mintha egy imába kezdett volna, az ég felé lendítette két kezét. – A Prikolicsnak a vérében van az erőszak! – A termetes vadász ökle dübörögve verte a mellkasát. – Az egyedüli, aki képes nekimenni a saját fajtájának! Bárkinek! Vérengző szörnyeteg! Egy vérengző szörnyetegből, soha nem lesz őrző! – Kegyetlen, határozott, de őszinte szavakat vágott Talanhoz az egykori tanító.

– És mi van azzal, amit mondtál? – kérdezte halkan Talan, szorult a torka a csalódottságtól. – Ember lenni, mindig, mindenhol, minden körülmények között.

– Az emberi mivoltodba kapaszkodj, kölyök – Ivan szavaiban leírhatatlan fájdalom volt, mint a szemében is, ahogy Talanra emelte. – Próbálj ember maradni! – dünnyögte.

Némaság ült a kis helyiségre. Haley Talanhoz araszolt, hátát a férfi mellkasának támasztotta, kitapogatta a kezeit. Összefűzte az ujjait vele, megszorította.

– Döntöttem – szólalt meg rekedtes mély hangon Talan, átkarolta a lányt. – Ketten megyünk, Ivan. Csak ketten. – mondta határozottan a fiatal vadász, s hogy szavának nyomatékot adjon, belecsókolt hátulról Haley kócos, csutakszerű hajába.

Ivan egy mély sóhajjal nyugtázta és elfogadta egykori tanítvány döntését.

– Rendben. – Zsebéből előkotort egy kulcscsomót, és Talan felé dobta. – Akkor legalább a kocsit vidd magaddal. Megtalálsz benne mindent, amire szükségetek lehet.

Talan biztos kézzel kapta el a kocsikulcsot, s köszönetképpen, csak némán bólintott.

– Vigyázzatok egymásra! – Ivan tekintete hol Haleyre, hol Talanra siklott, majd fordult és siető léptekkel elhagyta a kis garzont.

Még bepakoltak pár holmit a Cherokee Deep-be, pokrócot, konzerveket, és a hűtőtáskát.

Haley látta a férfin a kétségeit, a fájdalmat. Végigsimított az arcán. Talant meglepte és kizökkentette gondolataiból a mozdulat, az érzés.

– Menni fog! Miért ne menne? Mi baj lehet? – Haley mosollyal is biztatta a társát, majd felkapta a telefont. – Felhívom Kailat, hogy megyünk! Várni fognak! Nem lesz baj!

Talan aprókat bólogatva kipréselt magából egy halvány mosolyt. Annyi minden kavargott a fejében. A sorstól, újabb kemény pofonokat kapott az elmúlt napokban. Úgy érezte semmit nem csinál jól, amit csak lehet elrontott! Hibák, és kudarcok sorozata az egész eddigi élete!

Mély hangos sóhajjal hátrafeszítette vállait, kihúzta magát egy pillanatra, két gyors mozdulattal kiroppantotta nyakcsigolyáit, aztán indította a kocsit.